Sólymos: Nem csak a kisebbségeknek, a szlovákoknak is össze kellene fogniuk

Sólymos László
Pozsony |

Ahogy a Híd, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és az Összefogás egy közös kisebbségi párt létrehozásán dolgoznak, melynek a Szövetség nevet adták, úgy kellene összefogniuk a parlamenten kívüli szlovák ellenzéki tömörüléseknek is – jelentette ki a TASR TV-nek adott interjúban Sólymos László, a Híd elnöke.

„Szlovákiának arra van szüksége, hogy a politikai paletta szlovák térfelén is létrejöjjön egy normális párt, amely alternatívát nyújthat a kormánykoalícióval és a jelenlegi parlamenti ellenzékkel szemben is” – szögezte le a politikus, hozzátéve: olyan összefogásra lenne szükség, mint amilyennel Mečiart is sikerült legyőzni. „Reméljük, hogy sor kerül ilyesmire, és mi partnerek lehetünk” – mondta Sólymos.

A közös kisebbségi párt létrehozásáról szóló tárgyalások ugyanakkor még nem zárultak le. A folyamat elhúzódása elleni tiltakozásul korábban kilépett a Híd elnökségéből Ravasz Ábel volt romaügyi kormánybiztos. Ezzel kapcsolatban Sólymos elmondta: az ő és a pártja célja a mielőbbi megegyezés, hogy a régióknak, a magyar kisebbségnek és a többi nemzetiségnek is erős képviselete legyen a parlamentben. Úgy véli, nem lehet kizárni az előrehozott választások lehetőségét, amire nem árt felkészülni. Hozzátette: azokkal a problémákkal foglalkoznak, amelyek a legnagyobb terhet jelentik a választóik számára, és ezeket közösen, egy pártként prezentálják.

A Híd elnöke szerint Eduard Heger (OĽaNO) kormánya nem egységes, és néha egyazon párt tagjai sem képesek kommunikálni egymással, nem még a miniszterek és a kormányzati szereplők. Úgy véli, Szlovákiának még nem volt ilyen inkompetens kormánya. Elismételte, hogy továbbra is fennáll az előrehozott választások lehetősége.

Sólymos kiemelte: a Híd folytatni akarja a konstruktív politizálást, amelynek köszönhetően az előző kormányok idején – beleértve a Smer-SNS-Híd kormányt is – számos, a Szlovákiában élő kisebbségek és az általuk rakott régiók javát szolgáló pozitív változás történt.

„Kizárjuk a szélsőségeseket, de rajtuk kívül partnerként kezelünk mindenkit, akivel meg tudunk egyezni abban, hogy miközben megvalósítjuk a programunk egy részét, nem kell számunkra elfogadhatatlan dolgokat tennünk” – szögezte le Sólymos. Hangsúlyozta, hogy a feszültségkeltés sosem célravezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?