Rendkívüli bizottsági ülést kezdeményez az ellenzék Danko balesete miatt

Juraj Krúpa

A parlament biztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi az ellenzék Andrej Danko (SNS) parlamenti alelnök balesete ügyében – jelentette be kedden Juraj Krúpa (SaS) képviselő.

„Összegyűjtjük a szükséges aláírásokat az ellenzéki képviselőktől és kezdeményezzük a rendkívüli bizottsági ülés összehívását” – mondta, hozzátéve, hogy a rendőrség nem hajlandó magyarázatot adni arra, ahogy eljárt Danko közúti balesetének ügyében. Az ellenzék a NAKA átszervezésének kérdését is meg akarja nyitni az ülésen.

Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány elrendelte a rendőrök eljárásának ellenőrzését. Az ellenzék bírálja, hogy csak a baleset másnapján végezték el az alkoholszondás ellenőrzést Dankónál, ehelyett akkor már vérvételre kellett volna vinni az SNS elnökét.

A baleset csütörtökön történt Pozsonyhidegkúton (Dúbravka), egy kereszteződésben. Danko beismerte, hogy megcsúszott a kocsija, ezért nekihajtott egy oszlopnak. A rendőrség közölte, hogy amikor a járőr a helyszínre érkezett, sem a balesetet okozó sofőr, sem a gépkocsi nem volt a helyszínen. Az alkoholszondás ellenőrzést pénteken délután végezték el, negatív eredménnyel. Danko a baleset miatt elnézést kért, a károkat kész megtéríteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?