PS: Fico álságos marketinghúzással próbálja elterelni a figyelmet

simecka k

Robert Fico (Smer) kormányfő hazárdjátékot játszik a nyilvánossággal és álságos marketinghúzással próbálja elterelni a figyelmet az itthoni problémákról – jelentette ki hétfőn Michal Šimečka, a PS elnöke, a parlament alelnöke. Tomáš Valášek, a párt képviselője hozzátette, Fico egy lehetséges műveletre tett utalásokat a szövetséges erők részéről, de szó sincs ilyesmiről – tájékoztatta a TASR-t a párt sajtóosztálya.

„Múlt héten háromnapos szolgálati úton voltam a NATO-központban, diplomatákkal és a szövetség képviselőivel találkoztam. Nem létezik semmilyen terv katonák harcokban való bevetésére. Haditechnikai felszerelésekről van szó, az ezen a téren nyújtott segítség bővítéséről, esetleg ukrán területen is. De emiatt semmi sem fenyegeti Szlovákiát, és abból sem származik hátránya, ha nem vesz részt ebben” – szögezte le Valášek.

Felszólította a kormányfőt, hozza nyilvánosságra a hétfői párizsi találkozó megbeszélésének hivatalos tervét, hogy a nyilvánosság összehasonlíthassa azt az ő kijelentéseivel. „A Fico által hangoztatott féligazságoknak és hazugságoknak az lesz az eredménye, hogy ha majd mi akarunk elérni valamit Brüsszelben, a partnereink visszautasítanak bennünket” – figyelmeztetett Valášek.

Šimečka hozzátette, Fico hazudik azzal kapcsolatban, hogy Szlovákiát bele akarják rángatni a háborúba. Felszólította a kormányfőt, hogy ismertesse saját béketervét, hiszen folyamatosan azért bírálja az Európai Uniót, hogy nincs ilyen terve. Ha Szlovákiának sincs, és nem akar részt venni Ukrajna megsegítésében sem, akkor Šimečka szerint jobb, ha Fico el sem megy Párizsba.

Hétfőn 20 EU- és NATO-tagállam vezetői találkoznak Párizsban, céljuk, hogy üzenetet küldjenek Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arról, hogy Európa kész tovább támogatni Ukrajnát, és ezzel cáfolják a Kreml narratíváját, hogy már Oroszországé a győzelem – írta a Reuters a francia elnöki hivatal tájékoztatása alapján.

A szlovák kormányfő a párizsi konferencián való részvétele kapcsán hétfőn kijelentette, Szlovákia nem köt olyan kétoldalú megállapodást Ukrajnával, melynek keretében szlovák katonák léphetnének ukrán területre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?