Prágába utazik Šimečka, hogy javítson Szlovákia renoméján

simecka k

Az ellenzéki PS elnöke nem szeretné, ha az országunkról alkotott képet Robert Fico vagy Juraj Blanár (mindketten Smer) cselekedetei alapján alakítanák ki.

A cseh kabinet cseh-szlovák kormányülés lemondásával kapcsolatos döntését Michal Šimečka a két állam függetlenedése óta a közös kapcsolatok legrosszabb pillanatának tartja.

Vladimír Mečiarnak öt évébe telt, hogy Szlovákiát egy fekete lyukká alakítsa Európa térképen, Robert Ficónak ugyanez öt hónap alatt sikerült

– mondta, hozzátéve, hogy csütörtökön az üggyel összefüggésben Prágába utazik.

Šimečka szerint a polgárok jelentős része az Európai Uniót és a NATO-t a természetes életterének, míg Csehországot Szlovákia legközelebbi partnerének tekinti.

Az egyik leggyengébb többséggel rendelkező kormányról beszélünk, amely messze nem képviseli a Szlovákiában élő emberek véleményét

– hangsúlyozta.

Šimečka kiemelte, prágai útja során közvetíteni fogja a cseh tisztviselők felé a szlovákiai polgárok többségének egyértelmű, Európa-párti és demokratikus álláspontját.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?