Pénz nemzeti folklórra

Pozsony |

A miniszterelnök tartalékalapjából 1,5 millió eurót különítettek el folklóregyüttesek számára, ám úgy tűnik, a szlovák csoportok lépéselőnyben lesznek a pályázatok elbírálásánál. 

A pénz a Művészeti Alaphoz került, a „hagyományos kultúra” kategóriába, március 25-ig lehet pályázni. A pálya azonban a szlovák foklóregyütteseknek lejt. A kulturális minisztérium ugyanis érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy a pályázati felhívás elsősorban a többségi nemzetnek szól, kisebbségi csoportok tulajdonképpen csak akkor pályázhatnak, ha rendszeresen fellépnek szlovák közönség előtt is.

A tárca kérdéseinkre megengedően hozzáfűzte, az egyes kisebbségek is pályázhatnak, ha bizonyítani tudják, hogy a korábbi és a tervezett tevékenységük a többségi nemzetnek is szól, vagy valamilyen módon kötődik hozzá. Példaként azt említették, hogy évente egyszeri, mondjuk 10 perces fellépés egy szlovák fesztiválon még nem elegendő ehhez.

„A keretösszeget a kulturális pályázati rendszerben osztják el, olyan rendszerben, amelybe a szakmaiságot is beépítették” – hangsúlyozta Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár. Az eredeti elképzelés ugyanis az volt, hogy a miniszterelnök és a kulturális miniszter dönthet a felhasználásról, de végül a Művészeti Alap hirdethetett pályázatot erre az összegre. A felhívásban közvetlenül nem is szerepel, hogy csak a többségi nemzet hagyományait ápoló pályázók kérhetnek támogatást.

Rigó Konrád úgy véli, valóban szerencsétlen a megfogalmazás a minisztérium válaszában, hiszen nem lehet diszkriminatív alapon pályáztatni. Éppen ezért arra biztat mindenkit, küldje be a pályázatát. Ugyanakkor fölhívja a figyelmet arra, hogy a Művészeti Alapnál kiírt pályázat nem azonos a Kisebbségi Kulturális Alap pályázataival, tehát az előbbinél valóban szükséges bizonyítani, hogy a tevékenység valamilyen módon kapcsolódik a többségi nemzethez, például együttműködés formájában valósul meg, vagy a szlovák közönség is célcsoport.

Kapcsolódó cikkünk

A kulturális minisztérium szerint a kormányfő tartalékalapjából 
a folklóregyüttesek számára elkülönített összegből nem csak a szlovák csoportok kaphatnak. A nemzetiségi csoportoknak ugyanakkor igazolniuk fog kelleni, hogy tevékenységük a többségi nemzetnek is szól. 

„A hagyományos kultúra kategóriában nehéz nemzetiségi alapon válaszvonalakat húzni – véli Hégli Dusan, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője. – Egy-egy alkotás nemzetek fölötti, a Szlovákia területén levő hagyományok közös kulturális örökségbe tartoznak, s a többségi nemzetet is gazdagítják.”

A „hagyományos kultúra” fogalma elég tágan értelmezhető, éppen ezért megkérdeztük a kulturális minisztériumot, ebbe a konkrét kiírásba mi férhet bele. A minisztérium sajtóosztálya a ludovakultura.sk oldalon elérhető enciklopédia szócikke alapján határozta meg a kategóriát. 

A kultúra olyan rétege a „hagyományos kultúra”, amely már kulturális örökség. Olyan kulturális jelenség, amelyet korábban egy helyi közösség hozott létre, s amelyet nemzedékről nemzedékre adnak át. A sajtóosztály kifejtette, a kézművesség még ebbe a kategóriába tartozik, a képzőművészet azonban nem. 

A pályázó együttesek 60 000 euróig, egyének 5000 euróig igényelhetnek támogatást; az önköltség az elbírált összeg 5 százaléka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?