Pellegrini nyit az újságírók felé

Pozsony |

<p>Több mint fél évvel azután, hogy Pavol Paška kitiltotta a parlamenti büféből az újságírókat, az újdonsült házelnök hatálytalanította ezt az intézkedést.</p>

Idén áprilisban Pavol Paška úgy döntött, hogy az újságírók nem használhatják a parlament büféjét, szerdán Peter Pellegrini házelnök azonban ismét elérhetővé tette azt a számukra. „Abból, hogy mennyi időt kell itt mindannyiunknak eltöltenie úgy tűnik számomra, hogy meg kell vizsgálni azt is, miként dolgoznak Önök itt. Annak okán, hogy az étel miatt ne kelljen az épületet elhagyniuk, úgy döntöttem, megváltoztatom az érvényben lévő szabályokat.” – intézte szavait a házelnök az újságírókhoz. Ugyanakkor elmondta, hogy azok a biztonsági szabályok, amelyeket Paška foganatosított, továbbra is érvényben maradnak – azok semmilyen módon nem különböznek más parlamentek működésétől. „Igaz, hogy a parlamenti büfé nem a kereskedelem része, tehát nem mindenki számára elérhető. Csak az alkalmazottaknak, a képviselőknek és az asszisztenseknek van fenntartva. Örülnénk annak, ha ezután úgy fognák fel, hogy ennek a rendszernek Önök is a részei.” – magyarázta Pellegrini.

A házelnök kitért azokra a politikusokra is, akik kerülik a sajtót. „Amennyiben egy képviselő bujkál Önök elől, vagy nem hajlandó nyilatkozni, az a saját lelkiismeretére van bízva. Ő dönti el, milyen módon kommunikál a sajtóval, de úgy gondolom, maguk is rájönnek majd, hogy jobb az újságírókkal találkozni, mint elbújni előlük.” – vélte Pellegrini. Szerinte vannak olyan képviselők is, akik soha nem álltak még a kamerák előtt és szégyellik magukat.

Daniel Guspan, parlamenti kancellár 2014 elején azzal indokolta a büfé korlátozását, hogy az csak az alkalmazottaké. Ellenben Paška nem egyszer elmondta, hogy a képviselők nem alkalmazottak. Guspan egyetértett vele, ám úgy érezte, ők kivételt képeznek, mivel a parlament területén munkálkodnak, így alkalmazottaknak is tekinthetők. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?