Pellegrini a kormány lemondását és ügyvivő kormány kinevezését követeli

Peter Pellegrini

A parlamenten kívüli Hlas párt lemondásra szólította fel a kormányt, Zuzana Čaputová államfőt pedig arra, hogy a lemondás elfogadása után nevezzen ki ügyvivő kormányt, amely az előrehozott választásokig vezetné az országot. Ezt Peter Pellegrini volt kormányfő és a Hlas elnöke jelentette ki szerdán. Úgy véli, csak ezzel a lépéssel állítható vissza az államba vetett közbizalom. Hozzátette: a pártja parlamenti képviselői támogatnák az ügyvivő kormányt.

Pellegrini szerint a jelenlegi kormányt már nem lenne értelme rekonstruálni. A legjobb megoldásnak ezért a kabinet lemondását, majd egy szakértőkből álló ügyvezető kormány kinevezését tartja. „A hitelét vesztett kormány lemondása az első és legalapvetőbb lépés az államba és az állam tekintélyébe vetett közbizalom visszaállításához. Ezután előrehozott választásokat kell tartani, hogy az emberek szabadon ruházhassák fel mandátummal azokat, akik esetében garantálva látják a kompetenciát, a szakmaiságot, és akikben megbíznak” – tette hozzá.

A volt kormányfő azzal kapcsolatban, hogy kik alkotnák az ügyvivő kormányt, konkrét neveket nem említett. Annyit mondott, hogy egy semleges, minden párt számára elfogadható szakértői csapatra lenne szükség, amely képes lenne egyesíteni a megosztott társadalmat. Úgy véli, a pénzügy- és a gazdasági minisztérium vezetésével elboldogulnának például a Költségvetési Felelősség Tanácsa vagy a Szlovák Nemzeti Bank tanácsának tagjai is. Az egészségügyi tárca irányítását a pandémiabizottság valamelyik tagja vehetné át. Annak eldöntését, hogy ki legyen a miniszterelnök, az államfőre hagyná. Úgy véli, erre a posztra egy tehetséges válságkezelő menedzsert kellene kinevezni, akinek vannak tapasztalatai a csapatvezetéssel, és meghallgatja a szakértők véleményét is. Pellegrini kilátásba helyezte, hogy a közeljövőben találkozót kér az elnök asszonytól.

Pellegrini az óvintézkedések átláthatatlanságára és az ebből fakadó káoszra hivatkozik. Úgy véli, emiatt sokan akaratlanul is megszegik a szabályokat, hiszen senki sem látja már át, melyik régióban mi érvényes. Az emberek szerinte kezdenek elfáradni, dühösek és már nem hisznek az óvintézkedések hatékonyságában. Hozzátette: a kormány minden nap bizonyítja a dilettantizmusát, és azt, hogy képtelen kivezetni az országot a válságból. „Világosan és nyíltan ki kell mondani, hogy a kormány kudarcot vallott, és azonnal le kell mondania” – fogalmazott Pellegrini, hozzáfűzve: Szlovákia olyan válságba került, amely a gazdasági következmények mellett több ezer áldozatot is követel. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a COVID-19 betegséggel összefüggésbe hozható halálesetek száma meghaladta a 6000 főt, és az egymillió főre jutó halálesetek számát tekintve Szlovákia világviszonylatban is nagyon rosszul áll.

A Hlas elnöke nem zárta ki, hogy ha a kormány nem nyújtja be a lemondását, az ellenzék tárgyalni kezd a bizalmi szavazás indítványozásáról. Megjegyezte, hogy tovább folyik az aláírásgyűjtés, melynek célja egy népszavazás kezdeményezése az előrehozott választásokért. Állítása szerint már több ezer aláírást gyűjtöttek össze.

Az orosz Sputnik vakcinával kapcsolatban Pellegrini kijelentette: a miniszterelnök helyében megállapodna annak beszállításáról. Ugyanakkor csak azoknak az állampolgároknak engedné beadni, akik aláírnak egy nyilatkozatot, miszerint egyetértenek a vakcina alkalmazásával annak ellenére, hogy azt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem jegyezte be. Pellegrini nem tartja kizártnak, hogy a mostani oltásellenesek egy része a világ egy másik részéből származó vakcinával beoltatná magát. Azt azonban kétségbe vonta, hogy Oroszország el tudná látni Szlovákiát a kellő mennyiségű oltóanyaggal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?