Parlament: aktív ellenzék, vitatkozó koalíció

parlament
Pozsony |

Kedden folytatódott a parlamenti ülés, amelyen továbbra is a Speciális Ügyészség (ÚŠP) eltörléséről tárgyaltak. Az ülésnapon javarészt az ellenzéki felszólalások domináltak, bár a plénumban szót kért Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter is. A koalíció helyzetét azonban nemcsak a kemény ellenzéki bírálatok, hanem a belső feszültségek is nehezíthetik.

A büntető törvénykönyv módosító javaslata, amely tartalmazza az ÚŠP felszámolását, valamint a vagyoni bűncselekmények büntetési tételeinek csökkentését, továbbra is az aktuális parlamenti ülés egyik legfontosabb témája, és az ellenzék mindent megtesz azért, hogy az erről szóló tárgyalás minél tovább tartson. Az időhúzási stratégia tavaly decemberben már eredményt hozott, hiszen áthúztak a koalíciót terveit az ÚŠP január 15-i eltörléséről.

Az ellenzéknek emellett csaknem sikerült megakadályoznia a 2024-es állami költségvetés elfogadását is, hiszen a Szlovákia mozgalom képviselői órákon keresztül olvastak fel terjedelmes módosító javaslatokat, egészen addig, amíg Peter Pellegrini (Hlas), a parlament elnöke be nem rekesztette a tárgyalást, és szavazásra nem bocsátotta a dokumentumot. Az ellenzék meg van győződve, hogy a házelnök ezzel megsértette a képviselők jogait, hiszen bármiféle törvényi megalapozottság nélkül vonta meg tőlük a szót, és azt ígérték, az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Pellegrini viszont ezúttal azt ígérte, nem függeszti fel a tárgyalást, amely akár hetekig is elhúzódhat, tekintettel a vitába bejelentkezett képviselők számára.

Susko is felszólalt

A vita egyébként az utóbbi két tárgyalási napon máshogy festett, mint a decemberi ülésen: a terjedelmes módosító javaslatok felolvasása helyett ezúttal az ellenzéki képviselők tárgyilagos érvekkel próbálták megcáfolni a kormányjavaslatban található állításokat, amelyekkel az ÚŠP felfüggesztését és a büntetések lerövidítését magyarázzák. A koalíció képviselői alig szólaltak fel, javarészt az ellenzéki frakciók domináltak. A Speciális Ügyészség eltörlését néhányan úgy értelmezk, mint Robert Fico (Smer) miniszterelnök kétségbeesett próbálkozását a hozzá közel álló, meggyanúsított emberek megmentésre, mások pedig azt rótták fel a kabinetnek, hogy a tervezett változtatásokat gyorsított eljárásban szeretnék elfogadni anélkül, hogy bármilyen átfogóbb egyeztetést folytattak volna a parlamentben, vagy a szakmai közvélemény releváns szereplőivel.

Az ellenzéki bírálatok sűrűjében szót kért Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter, aki a javaslat beterjesztőjeként a plénumban is elmondta, miért tartja fontos lépésnek a büntető törvénykönyv tervezett módosításait. A korrupcióért kiszabható büntetési tételek szerinte jelenleg aránytalanul magasak, a törvénymódosítással viszont orvosolnák ezt a problémát, illetve szorgalmaznák az egyéb, úgynevezett alternatív büntetések előtérbe helyezését, például a házi őrizetet. Az igazságügyi miniszter hozzátette, a börtönök túltelítettsége egyébként is problémát jelent. Daniel Lipšic hivatalát pedig elfogult ügyészekkel telített intézménynek nevezte, amelyben olyan mértékben van jelen a politikai hatalom, hogy már semmilyen személyi változtatásokkal nem lehet „megjavítani”.

Boris Susko igazságügyi miniszter a parlamentben is védte álláspontját a büntető törvénykönyv tervezett módosításairól

Eközben a háttérben...

Míg a koalíciós képviselők a plénumban kénytelenek hallgatni az ellenzéki kritikákat, addig a pártelnököknek a belső feszültségekkel is foglalkozniuk kell. Konkrétan Andrej Danko (SNS) és Peter Pellegrini (Hlas) között érezhető az ellentét, ezt már az SNS vezetője sem rejti véka alá. Nemrégiben mi is beszámoltunk arról, hogy Danko nyíltan bírálta a házelnököt, és elmondta, pártja nem szeretné támogatni őt a közelgő államfőválasztáson. Pellegrini egyelőre mérsékeltebben kezeli a helyzetet, visszafogottan nyilatkozik koalíciós partneréről.

A parlamenti ülés azonban újabb feszültséget szíthat a két pártelnök között. Danko a Denník N információi szerint minél előbb napirendre tűzné a kompetenciatörvény vétójának megtörését. Ezt a törvényjavaslatot még decemberben fogadta el a koalíció, s egyebek mellett tartalmazza az új idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozását, amit az SNS elnöke már 2019-ben is létre akart hozni. Zuzana Čaputová köztársasági elnök azonban megvétózta azt, ezzel áthúzva Danko számításait, hiszen az új tárca már január elsején megalakult volna.

Danko

Az SNS elnöke tehát azt szeretné, ha a kompetenciatörvény előrébb kerülne a napirenden. Az ellenzék azonban már előre jelezte, erről a javaslatról is szeretnének vitázni, ami további időhúzást jelenthet, nemcsak a kompetenciatörvény újbóli megszavazása, hanem a büntető törvénykönyv módosítása szempontjából is. Ez utóbbit pedig sem a Smer, sem a Hlas nem tartja kívánatosnak. Pellegrini mindenesetre azt ígérte, szerdán összehívja a grémiumot, és eldöntik a napirendre vonatkozó kérdéseket.

Újabb akadály

A kompetenciatörvény hatályba lépése azonban újabb problémákba ütközhet. Lapunk megkeresésére ugyanis a Progresszív Szlovákia (PS) elárulta, ha a koalíció megtöri az elnöki vétót, képviselőik az Alkotmánybíróság elé viszik a javaslatot.

Mészáros Lajos egykori alkotmánybíró azt nyilatkozta az Új Szónak, ilyen esetben az Alkotmánybíróságnak először arról kell döntenie, egyáltalán befogadják-e az indítványt. Ha igen, csak azután következik az adott jogszabály alkotmányosságának mélyebb vizsgálata, amely akár hónapokig vagy évekig is elhúzódhat. 

Mészáros kiemelte, a testület a vizsgálat idejére akár fel is függesztheti a törvény életbe lépését, ami ebben az esetben azzal járna, hogy az új minisztérium még hónapokig nem működhetne, egészen a döntés megszületéséig. A volt alkotmánybíró szerint azonban ez egy rendkívüli intézkedés, amit csak a legsúlyosabb esetekben alkalmaznak. Hozzátette, sok múlik azon is, hogyan indokolják az Alkotmánybíróság elé beterjesztett indítványt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?