Oltóközpont lehet a pozsonyi Inchebából

incheba
Pozsony |

A járványügyi megszorítások a pozsonyi Incheba vásárvárosnak is soha nem látott károkat okoztak.

Alexander Rozin, az Incheba Rt. ügyvezető igazgatója szerint a rendezvényeik elmaradása miatt a bevételeik csaknem nullára csökkentek, miközben a kötelezettségeiknek eleget kell tenniük. „Épp ezért úgy döntöttünk, hogy a kiállítócsarnokainkat felajánljuk a kormánynak, amely itt nagy teljesítményű oltóközpontot hozhat létre. Nyitottak vagyunk azonban a kórházak felé is, vagyis a helyszűkével küzdő egészségügyi intézmények is igénybe vehetnék a kapacitásainkat” – mondta el Rozin. Szerinte az előnyük, hogy Pozsonyon belül központi helyen vannak, könnyen megközelíthetők, és nem okoz gondot a parkolás sem. Pozsonyban egyébként már a hétvégén megkezdte a működését egy nagy kapacitású oltópont a Nemzeti Futballstadionban, ahol naponta 2000–2500 embert képesek beoltani. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?