Október 12-én hirdet ítéletet a bíróság Štefan Á. ügyében

Štefan Á.

Október 12-ig felfüggesztette Štefan Á. váltóhamisítási ügyének főtárgyalását és akkor hirdet ítéletet a bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa.

„Szükség van a szenátusi ülés megtartására az ítélethozatal előtt. Két nap alatt új dolgokra derült fény, amelyekkel foglalkoznia kell a bíróságnak" - közölte a szenátus elnöke. Szerdán az eljárás valamennyi érintettje elmondta záróbeszédét.

Štefan Á. ügyének tárgyalása tavaly november végén kezdődött. A vádlott tagadja bűnösségét, azt állítja, nem hamisított váltókat, a 34,5 millió euró értékű váltók valódiak. Korábban vádlottként szerepelt abban az ügyben, amelyben a Legfelsőbb Bíróság januárban jogerősen 19 év börtönbüntetésre ítélte Pavol Ruskót, a Markíza televízió volt igazgatóját és Marian Kočner üzletembert. Štefan Á. ügyét, akit a Gamatex-ügyben Kočner jobbkezeként emlegettek, végül külön eljárásban tárgyalták. Tanúként hallgatták ki a két elítélt 2019 júliusi tárgyalásán.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?