Nő a segély, de kevesebb jut a szegényeknek

Pozsony |

<p>Az egyik kezével ad, a másikkal elvesz a kormány. Januártól ugyanis emelkedik a szociális segély összege, ahogyan azt már az érdekegyeztető tanács hétfői ülésén is jelezte Ján Richter szociális ügyi miniszter, megszűnik viszont a minden családtagnak járó 2 eurós egészségügyi támogatás.&nbsp;</p>

Az emelkedés minimális lesz: egy felnőtt esetében 60,50 euróról 61,60 euróra emelkedik, tehát a szegények járnak rosszul, a kormány viszont csökkenti a szociális kiadásait. Hasonló mértékben nő a segély összege a többi kategóriában is, a miniszter szerint az emelkedés mértéke 1,8%-os lesz. Az emelés ugyan magasabb, mint az aktuális infláció, amely jelenleg évközi szinten 1,6 százalékos, de mivel a segély már 2009-től nem emelkedett, ez nagyon szerény emelésnek számít. Ezt elismeri a miniszter is. „Nem valami nagy pénz, ennek ellenére pozitív elmozdulásnak tartom” – jelentette ki Richter. Szerinte az emelés a jövőben is folytatódhat, igaz, erre semmi sem kötelezi a kormányt. A szociális segély alapösszegét januártól le kell majd dolgozni: csak annak jár majd, aki havonta legalább 32 óra köz- vagy önkéntes munkát végez. (lpj, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?