Nincs több iskolabezárás

suli
Pozsony |

Az iskolákat országosan nem zárják be, a szülők önként igényelhetik a koronavírus-tesztet az iskolától – jelentette be Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter. 

Az oktatási tárca vezetője kevesebb mint két héttel a tanévkezdés előtt ismertette a tanintézetek működésére vonatkozó szabályokat. Gröhling azt ígéri, a koronavírus-járvány miatt szeptembertől nem zárják be az iskolákat, a minisztérium ilyen utasítást a jövőben nem fog kiadni, ha az iskolában felüti a fejét a vírus, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendelete alapján járnak majd el az intézményvezetők. A keddi sajtótájékoztatón kiderült, az oktatás három fő alapelv mentén valósul meg: az óvodák, alapiskolák és középiskolák a Covid-automata összes fázisában nyitva maradnak, akkor is, ha az adott járás a legrosszabb, fekete minősítésben részesül. A diákoknak és azok szüleinek nem kell kötelezően negatív tesztet felmutatniuk ahhoz, hogy a gyerekek iskolába mehessenek. A minisztérium azonban biztosít otthon elvégezhető antigéntesztet, melyet az iskolában lehet igényelni. Ha a fertőzés beigazolódik, azokra a személyekre vonatkozik a kötelező 14 napos karantén, akik közvetlen kapcsolatban voltak a fertőzött személlyel két nappal a pozitív teszteredményt megelőzően. Ebben az esetben az érintett osztály áttér a távoktatásra. Azok a diákok, akik korábban már átestek a fertőzésen (az elmúlt 180 napban), vagy már rendelkeznek védőoltással, kivételt kapnak a kötelező karantén alól. A minisztérium szerint az iskolán múlik, biztosítja-e a jelenléti oktatást azoknak a tanulóknak, akik védettnek számítanak a vírussal szemben. Ott, ahol alacsony az oltottsági arány, már szeptemberben visszatérhet a távoktatás. 

Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati szakértője úgy véli, kicsi az esélye, hogy előbb vagy utóbb a gyerekek ne kapják el a vírust az iskolában, de az óvintézkedések épp azt a célt szolgálják, hogy a lehető legkisebb rizikónak legyenek kitéve. A tárcavezető szavaiból is arra lehet következtetni, számolnak vele, hogy a tanévkezdés után futótűzként terjed majd a vírus az iskolákban. A gyerekeknek és azok szüleinek szeptembertől nem kell kötelezően negatív teszttel igazolniuk fertőzésmentességüket, ezt Gröhling azzal indokolta: „A delta variáns gyors terjedése miatt értelmét veszti a tesztelés feltétele”. Ha az osztályban minden gyerek védett – be van oltva, vagy átesett a fertőzésen, akkor a jelenléti oktatás folytatódhat tovább, csak annak a tanulónak kell karanténba mennie, akinél igazolták a fertőzést. Az igazgatók és a miniszter sem rendelheti el az egész iskola bezárását, csak azok az osztályok maradnak otthon, ahol pozitív esetet igazoltak. 

Kötelező teszt nélkül

A tanévkezdés előtt egyszeri alkalommal kerül sor tesztelésre az úgynevezett gargalizálós PCR-teszttel. Az alapiskolák és speciális iskolák alsó és felső tagozatos tanulói önként abszolválhatják a kivizsgálást. Az iskolák feladata felmérni, hány szülő szeretné teszteltetni gyermekét az iskolakezdés előtt, a minisztérium jelenleg 80 ezer tesztet rendelt elő. A rendszeres kötelező tesztelést a következő tanévben nem vezetik be, a tárcavezető szerint jelenleg jogi szempontból nem megoldható, hogy teszthez kössék a kötelező iskolalátogatást. Az önkéntes tesztelésnek azonban teret nyit a minisztérium, kétmillió otthon elvégezhető antigéntesztet bocsát a szülők rendelkezésére. A diákok szülei önként igényelhetik a rövid pálcás teszteket, egy csomagban 25 darab teszt található, és a tárca által kiadott ajánlás szerint minden hétfőn és csütörtökön reggel kell elvégezni.

Az előző évhez képest újdonság az is, a szülőknek lehetőségük nyílik az ingyenes ellenanyag-vizsgálatra, melyet gyermekük kezelőorvosánál igényelhetnek. A miniszter szerint ez azért fontos, mert a gyerekeknél gyakran enyhe megfázás tünetei mutatkoznak csak, illetve sok esetben akkor sem tesztelték őket, mikor karanténban voltak. Ha a tanuló átesett a fertőzésen, az orvos erről kiállít egy igazolást, s ennek köszönhetően nem kell kötelező karanténba vonulnia, ha például az egyik osztálytársa megbetegszik. Ha a regionális közegészségügyi hivatal döntése alapján egy osztálynak át kell térni a távoktatásra, akkor a szülők erre az időszakra kérvényezhetik az ápolási díjat.

Az első nap az iskolában minden diáknak igazolnia kell a „tünetmentességét”, ez a dokumentum váltja fel a tavalyi becsületbeli nyilatkozatot, melyben a szülők biztosították az iskolát a fertőzésmentességükről. Abban az esetben, ha a diák  3 vagy annál több egymást követő napon nem jelenik meg az iskolában, akkor ismét le kell adnia a nyilatkozatot. Továbbra is érvényes, hogy a szülő legfeljebb 5 napi hiányzást igazolhat, erre az időszakra azonban nem jár az ápolási díj. Gröhling hangsúlyozta, ezúttal jobban odafigyelnek majd a visszaélésekre, azok, akik rendszeresen kimaradnak az oktatásból, vizsgabizottság előtt találhatják magukat. 

Költségek

Az iskolák vezetőinek röviddel a tanévkezdés előtt számos kötelesség szakad a nyakukba. A minisztérium az iskolai szemafor címet viselő 18 oldalas dokumentumban foglalta össze a legfontosabb szabályokat. A biztonságos környezet garantálása érdekében a tárca pénzügyi támogatást nyújt az intézményeknek. Az óvodák minden alkalmazottra plusz 5 eurót kapnak, és további 150 eurót költhetnek el fertőtlenítőszerekre, maszkra, vagy bármilyen védőeszközre, ami a vírus terjedését hivatott megakadályozni. Az iskolák 5 eurót kapnak per fő – beleértve a diákokat és alkalmazottakat egyaránt. Gröhling hangsúlyozta, ezt a pénzt automatikusan megkapják az iskolák, nem kell külön kérvényezni. 

Elővigyázatosság

Az iskolában kötelező lesz a szájmaszk viselése, de elég a hagyományos, nem kell FFP2-típusú maszkot viselni. Ügyelni kell majd arra is, ne keveredjenek az egyes csoportok. A napközi engedélyezett ugyan, de a szakértők fontosnak tartják, hogy a különböző osztályok ne érintkezzenek egymással, tehát hogy egész nap ugyanazokkal az osztálytársakkal legyenek kapcsolatban a diákok. Ennek az a célja, hogy minél kevesebben kényszerüljenek karanténba, ha valakinél beigazolódik a fertőzés. A szalagavatók, természetiskolák, sítanfolyamok szervezését nem javasolja a tárca, de nincs megtiltva. Ha az adott járásban romlik a járványhelyzet, számolni kell vele, hogy a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályok értelmében le kell mondani a tervezett eseményt.

Karantén

Gröhling emlékeztette a szülőket, a kirándulás szervezésénél tartsák szem előtt, hogy a hatályos rendelet értelmében 14 napos karantén vár a külföldről hazatérőkre. A 12 évnél fiatalabb gyerekekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a felnőttekre – ha nincsenek beoltva az 5. napon mehetnek PCR-tesztre. A miniszter leszögezte, a fertőzött személlyel való kontaktust két napig visszamenőleg vizsgálják – ha valakinél pénteken beigazolódik a fertőzés, akkor mindenki, akivel kapcsolatban volt szerdán és csütörtökön, kötelezően karanténba vonul. Ha a teszt vasárnap lesz pozitív, akkor csak azoknak kell karanténba menniük, akikkel pénteken találkozott. A védett személyek – tanárok, diákok – egyaránt kivételt élveznek, rájuk nem vonatkozik a kötelező izoláció. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?