Németh: Káčer menjen pszichiáterhez!

Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Németh Zsolt (Fidesz), a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke kijelentette, szerinte Rastislav Káčer szlovák külügyminiszternek pszichiáterre van szüksége. Németh szerint ugyanis arról beszélni, hogy Magyarországnak területi igényei lehetnének Szlovákiával szemben, mentális betegségre utal.

Németh miután részt vett a V4-es országok külügyi bizottságainak pozsonyi találkozóján, a Szövetség képviselőivel is egyeztetett. Az utóbbi tárgyalást követő sajtótájékoztatón egyebek mellett arról is beszélt, hogy Káčer a közelmúltban kijelentette, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök legyőzné Ukrajnát, akkor Magyarország bejelentené területi igényét Szlovákiával szemben. „Jól ismerem Káčer urat, hiszen budapesti nagykövet volt, többször találkoztam vele. Azt kell mondanom, rendkívüli mértékben aggódom az ő mentális egészségéért” – jelentette ki Németh, és Ján Slotához, az SNS egykori elnökéhez hasonlította a minisztert. „Nagyon sürgősen keressen fel egy pszichiátert” – intézte Németh a felhívását Káčer felé. Majd arra emlékeztetett, a magyar kormány egyértelműen megadta a tárcavezető kijelentésére a választ azzal, hogy berendeltbe a budapesti szlovák nagykövetet.

A magyar törvényhozás külügyi bizottságának elnökét külön is kérdeztük arról, hogy Magyarországnak vannak-e olyan tervei, hogy bejelenti területi igényét Szlovákiával szemben. „Ez egy lázálom. Egy fölhevült elmének az álma. Egyértelműen azt idézni elmém, amit Slota a kilencvenes évek közepén kinyilvánított. Azt gondolom, hogy Káčer miniszter úrnak különösen fontos lenne egy pszichiátert felkeresnie” – ismételte Németh. Arra a kérdésünkre, hogy a szlovák miniszter állításaitól függetlenül miért nem jelenti ki, hogy Budapestnek nincsenek ilyen tervei, a bizottsági elnök arról beszélt, a két ország viszonyát nemzetközi szerződések szabályozzák. „Magyarországnak Szlovákiával lefolytatott szerződéses kapcsolatai egyértelműen hatályban vannak” – mondta, de nem részletezte, a magyar területi igényre vonatkozó álláspontot.

Németh a sajtótájékoztatón arról is beszélt, a magyarok és szlovákok egymás számára nem veszélyt, hanem szövetségest jelentenek. „Mindenfajta olyan nézet, ami ezzel ellentétes, egyszerűen kútmérgezésnek tekinthető” – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?