Nem zárható ki, hogy felszámolják a kisebbségi kormánybiztosi hivatalt 

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztost meglepte, hogy ilyen hamar menesztették
Pozsony |

A frissen megalakult 4. Fico-kormány az első ülésén váratlanul menesztette Bukovszky László kisebbségi és Ján Hero romaügyi kormánybiztost, akinek hivatala jelentős uniós források felett rendelkezik. A két pozícióra nem neveztek ki új tisztségviselőt.

Az államfő, Zuzana Čaputová szerda délután nevezte ki Robert Fico újabb kormányát, amely azonnal kabinetülést is tartott. Itt nem csak formaságokkal foglalkoztak, hanem rögtön rengeteg személycserét is végrehajtottak, a minisztériumokban leváltották például az előző kormány államtitkárait. Míg ez utóbbi lépésre számítani lehetett, addig a kormány váratlanul Bukovszkyt és Herot is menesztette. A kormánybiztosok ugyanis, az államtitkárokkal ellentétben, nem kötődnek egy adott kabinethez, választási ciklusokon, kormányokon keresztül is tisztségben maradhatnak. Bukovszky például 2016-os kinevezése óta két választási cikusban öt kormányfő hivatali ideje alatt is folyamatosan tisztségben volt. A kormánybiztost a Smer-SNS-Híd kabinet idején, Fico 3. miniszterelnöksége alatt a Híd javaslatára nevezték ki

Bukovszky és Hero is lapunknak úgy nyilatkozott, szerda este a sajtóból értesült arról, hogy menesztették őket. Ennek ugyanakkor kézenfekvő oka nincs, eddig az egyik menesztett kormánybiztos sem volt kimondottan kritikus vagy ellenséges az alakuló kabinettel, annak tagjaival szemben. A két immáron korábbi kormánybiztos sem tudta megmondani, miért küldhették el őket. Csütörtök délig a kormányhivatal új smeres vezetője, Juraj Gedra nem vette fel velük a kapcsolatot. 

Az eset azért is szokatlan, mert az eddigi gyakorlattól eltérően, a két kormánybiztos menesztésével egyszerre nem neveztek ki új személyt a tisztségbe. 2021 decemberében például, Andrea Bučková romaügyi kormánybiztos leváltásakor egyúttal azonnal kinevezték Herot. Cikkünk megjelenéséig arról sem kaptunk hírt, hogy valakit a hivatal munkatársai közül, esetleg egy külső személyt megbíztak volna az intézmények irányításával. Bukovszky szerint elképzelhető, hogy Gyimesi György, a Szövetség listáján induló korábbi OĽaNO-s politikus kerülhet a kisebbségi kormánybiztosi hivatal élére. Ugyanakkor szerinte azt sem lehet kizárni, hogy a most alakult kormány fel akarja számolni a két kormánybiztosi hivatalt. 

A romaügyi kormánybiztosi hivatal ugyanakkor jelentős uniós források, 400 millió eurónyi támogatás felett rendelkezik, amelyet a romák életkörülményeinek javítására kell költeni. Ez az első tétel abból az összesen 900 millió euró uniós támogatásból, amit erre a célra 2027-ig le lehet hívni. Ezért már a kormány alakulása előtt felmerült, hogy az új kabinet kiemelt figyelmet szentelhet a romaügyi kormánybiztos tisztségének. Ez ugyanis az az első alkalom, hogy ilyen jelentős uniós források felett rendelkezik a hivatal. Ha felszámolják az intézményt, a pénzzel közvetlenül a kormányhivatal rendelkezhet. A kisebbségi kormánybiztosi hivatal támogatásokat nem oszt, az intézményről az utóbbi években az ún. kisebbségi törvény tervezete kapcsán lehetett hallani. Kerestük a kormányhivatalt is, hogy megtudjuk a váratlan lépésük okát, illetve azt, mit terveznek a két kormánybiztosi hivatallal, de lapzártáig nem kaptunk választ. 

Bukovszky lapunknak elmondta, számolt vele, hogy a 4. Fico-kormány előbb-utóbb leválthatja őt. „De nem gondoltam, hogy rögtön az első ülésen sor kerül, meglepett ez a döntés” – nyilatkozta. Arról is beszélt, hogy sem a menesztését megelőzően, sem utólag nem kommunikált vele az új kormány részéről senki. Bukovszky szerint ez is rendkívül szokatlan, mert korábban a kormánybiztosok leváltásakor mindig előre értesítették az érintetteket. „Én azonban a sajtóból tudtam meg, hogy menesztettek” – tette hozzá azzal, a döntésről szóló határozatot hivatalosan át sem adták még neki. Arról is beszélt, a kormányhivatal új vezetőjét, a smeres Juraj Gedrát egyáltalán nem ismeri, nem beszéltek még soha. Bukovszky elmondta, csütörtökön a hivatalának otthont adó irodaházba még bejutott, ahol a személyes dolgainak összepakolásával foglalkozik. 

A leváltott kisebbségi kormánybiztos szerint találgatásra ad okot, hogy a kormány nem nevezett ki új személyt a hivatal élére. Az azonban biztos, hogy a most felálló kabinetben és akörül nincs olyan szakember, aki ezt a posztot megfelelően betölthetné. „A három koalíciós párt választási programjában egy szó sincs a kisebbségekről” – mutatott rá azzal, esetleg egy kívülről érkező személyt ültetnek a tisztségbe, vagy átmenetileg megbízhatnak valakit a kormánybiztos feladatainak ellátásával. Ahogy arról beszámoltunk, többen is valós lehetőségnek tartják, hogy a posztot végül Gyimesi György a Szövetség jelöltlistájának végéről induló korábbi OĽaNO-s politikus kaphatja. A volt képviselő az erre vonatkozó kérdéseinkre nem válaszolt. Ezzel együtt is volt már ilyesmire példa. A 2. Fico-kormány idején az OĽaNO-s Peter Pollák ellenzékiként tölthette be a romaügyi kormánybiztos tisztségét. „El tudom képzelni, hogy Gyimesit nevezik ki” – mondta Bukovszky. Ugyanakkor szerinte mindez annak a jele is lehet, hogy a kabinet meg szeretné szüntetni a kisebbségi és a romaügyi kormánybiztos hivatalát.  

Bukovszky arról is beszélt, a menesztése meglepte, ezért jelenleg nem tudja, egészen pontosan mihez fog kezdeni. Hozzátette, annyi biztos, az eredeti szakmája, a történészi munka felé akar fordulni. „Kutatóként szeretnék foglalkozni a szlovákiai magyarság történetével” – tette hozzá azzal, a kisebbségi jogok kérdése is foglalkoztatja. 

Ahogy azt feljebb írtuk, Ján Hero 2021-ben került a romaügyi kormánybiztosi hivatal élére. Előtte az oktatási, illetve a kulturális minisztériumban is dolgozott. Hero lapunknak szintén arról beszélt, ő is csak a sajtóból tudta meg, hogy menesztették. Ugyancsak az eddigi gyakorlattól eltérőnek tartja, hogy nem jelölték ki az utódját. „A szokatlanság abban áll, hogy eddig mindig a régi menesztésekor az új kormánybiztost is kinevezték” – tette hozzá. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?