Februártól sem lesz fizetős az ellátás a rendelőkben

rendelo k
Pozsony |

Vladimír Lengvarský és Eduard Heger megegyezett az orvosokkal, de a tárgyalások folytatódnak.

Az egészségügyi minisztérium pénteken megállapodott a járóbeteg-ellátást képviselő szakszervezetekkel, így februártól sem kell majd pluszpénzt fizetni a rendelőkben. Az orvosok azonban így sem teljesen elégedettek.

A járóbeteg-ellátásban dolgozó orvosok már hetek óta a megnövekedett energiaárakra panaszkodtak, ugyanis a megszokott havi költségek négyszerese szerepelt a hónap elején kézhez kapott előlegszámlákon. Ehhez még hozzájárultak az infláció miatt megemelkedett árak, valamint az is, hogy a kórházakban dolgozó személyzet – köztük a nővérek is – idén jelentős béremelést kaptak, így sokak számára vonzóbb lett a fekvőbeteg-ellátás, szívesebben mentek a kórházakba dolgozni. Jaroslava Orosová, a Rendelői Szolgáltatók Szövetségének (ZAP) vezetője azt mondta, ezeket a kiadásokat figyelembe véve számos rendelő dolgozott veszteséggel januárban, ami az intézmények bezárásához vezetett volna. Éppen ezért további anyagi forrásokat követeltek az egészségügyi minisztériumtól. Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke kijelentette, ha a kormány nem segít a rendelőkön, február 1-től a szervezethez tartozó háromezer orvos kénytelen lesz úgynevezett kompenzációs díjat beszedni a betegektől, amelynek az összege 10 euró körül mozgott volna.

A rendelőket képviselő szervezetek 320 millió eurót követeltek Vladimír Lengvarský egészségügyi minisztertől (OĽaNO-jelölt) és Eduard Heger miniszterelnöktől (OĽaNO), de a végső megállapodás egy 283 milliós emelésről szól, azzal a kitétellel, hogy az egészségügyi minisztérium a jövő héten folytatja a tárgyalásokat a gazdasági tárcával az energiaárakat érintő kérdésekkel kapcsolatban. A rendelőket képviselő szervezetek láthatóan nem is voltak túlságosan elégedettek az egyezséggel. Šóth úgy fogalmazott, ez az összeg csak a rendelők túlélésére lesz elég, de valódi fejlesztésekre nem, Orosová pedig azt mondta, a kormány által ajánlott 20 százalékos emelés a 15 százalékos infláció mellett még a nővérek tisztességes béremelését sem fedezi.

Ismét a rendelők kompromisszumkész hozzáállásán múlott, hogy a következő 12 hónapban talán sikerül megőrizni a járóbeteg-ellátás minőségét

– jelentette ki Orosová. A ZAP ezért jelenleg csak feltételesnek tekinti a kormánnyal kötött megállapodást, és ha a következő hónapokban ismét váratlanul magas energiaköltségekkel találják magukat szemben, akkor azonnali hatállyal felmondják az egészségbiztosítókkal kötött szerződéseket, amely végső soron azt eredményezné, hogy a betegeknek meg kell téríteniük az ellátás teljes költségét.

Šóth továbbá hozzátette, Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a szavát adta, hogy figyelemmel kíséri majd a járóbeteg-ellátás működését, és bebiztosítja, hogy a rendelőknek a jövőben se kelljen bezárniuk.

A kormányfő ezzel kapcsolatban elmondta, megállapodtak, hogy az egészségügyi tárca rendszeresen találkozni fog a rendelők képviselőivel, egyrészt azért, hogy figyelemmel kísérjék a piaci árak alakulását, másrészt pedig azért, hogy a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos kihívásokról is egyeztessenek. Heger szerint a fejlesztéshez szükséges forrásokhoz jelenleg az uniós támogatásokból lehet hozzájutni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?