Nem csak nálunk történnek nagy hülyeségek

Hunčík Péter pszichiátert, konfliktuskezelő szakembert, közéleti személyiséget arról kérdeztük, hogyan hatott, hat mindez Szlovákiára és a magyar kisebbségre.

Választási év volt a tavalyi, és idén is két fontos választás vár ránk. Mit mutattak meg ezek a választások – amelyet a koalíciós pártok nyertek meg – Szlovákiáról?

Azt, hogy milyen Szlovákia lakosságának többsége, milyen értékeket képviselnek, milyen képviselőket választanak maguknak. A két legnagyobb támogatottságnak örvendő politikus Ivan Gašparovič államfő és Robert Fico miniszterelnök. Hogy ez nekem tetszik-e vagy sem, az más kérdés, nyilvánvalóan én is szerettem volna, ha Iveta Radičová nyeri a köztársaságielnök-választást, az ember gyakran nem veszi figyelembe a realitást. Mai napig gondolkodom azon, vajon alkatilag igazi vezető tudott-e volna lenni, mivel szerintem nem az az átütő erejű, agresszív, „húsevő” típus, aki megy a célja után. Szembekell nézni azzal,hogy nagy változások nem várhatóak a szlovák politikai életben, köszönhetően részben annak is, hogy nincsenek igazi személyiségek.

Meglepőnek tartja, hogy a sokak szerint teljesen „szürke” Ivan Gašparovič le tudta győzni Iveta Radičovát?

Nem, ez várható volt, a miniszterelnök és az államfő személye pontosan tükrözi az ország mentalitását. A többségnek Gašparovičra van szüksége. Szlovákia mentális értelemben ezt tudja teljesíteni, ezt kívánja. Szürkék vagyunk, unalmasak, nem teljesítettük azokat az elvárásokat, melyeket magunkkal szemben megfogalmaztunk. Az uniós csatlakozásunkkor, 2004-ben azzal biztattuk az unió régi tagjait, hogy gazdasági előny nem származik ugyan a csatlakozásunkból, de majd a szürkeállományunk potenciálja kárpótolja őket. A szürkeállományból azonban csak a szürkeség maradt meg, ezt hoztuk magunkkal az unióba. Ez nem csak ránk vonatkozik, ugyanez mondható el a csehekről, a lengyelekről, a magyarokról, talán Szlovénia kivétel, mely jobban alkalmazkodott az uniós körülményekhez. Ezek az országok szürkeséget, bizonytalanságot, vitákat, belső feszültséget hoztak az unióba, de semmiféle katalizáló erejük nem volt. Ebbe a képbe pontosan beleillenek olyan személyiségek, mint amilyen az országot képviselő első számú polgár, vagyis az államfő. Gašparovič szürkesége, fujarázása, autóversenyzése, még az értékrendje is megfelel ennek. A második ember, Robert Fico pedig a mai agresszív, kemény, gátlástalan politika tipikus megtestesítője.

Mivel magyarázható ez a szürkeség? A négy évtizedes kommunista hatalommal? 1989 óta már eltelt 20 év.

Azt nem szabad elfeledni, hogy azok döntő többsége, akik jelenleg hatalmon vannak, még a kommunistarendszer„szülöttei”. Ugyanez az utolsó generáció, a múlt század hatvanas éveiben születettek, akik még a kommunizmusban szocializálódott, akkor voltak huszonévesek, majdnem harmincasok. A következő generáció, a hetvenes évek közepén születettek, akik már a rendszerváltás után váltak felnőtté, várhatóan mást hoznak majd. Kérdés természetesen, mi lesz az, amit ők tudnak. Sokan közülük már a modern világban megszokott körülmények között nőttek fel, külföldön is tanultak. A fiataloknak van összehasonlítási alapjuk, élményekkel gazdagodnak.

Közel hat éve az unió tagjai vagyunk. Hogyan hatott ez a tagság Szlovákiára?

Ha kategóriákra bontva nézzük, akkor természetesen sok pozitívumot találunk. Az eurót bevezettük, és ennek köszönhetően nagyobb megrázkódtatások nélkül élünk, nem kell az állandó árfolyam-ingadozástól rettegni, mint Magyarországon vagy Csehországban. Szlovákia gazdasági eredményei is pozitívak, az, hogy most romlott a gazdaság, nem a Fico-kormánynak köszönhető elsősorban, hanem a válságnak. Vagyis vannak eredmények is. A negatívum az emberi tényezőben rejlik. A jogrendet hiába egységesítik, ha ugyanazok a bírák ülnek a bírói székekben, akik még az előző rendszerben szocializálódtak. Nemcsak a szlovák–magyar viszonyról van tehát szó. Elég csak Štefan Harabin volt igazságügyi miniszterre, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökére gondolni. A személyi kérdésekben itt acsőd. De ez jellemző egész Közép-Európára, mely mindig kicsit megkésve és mindig akarata ellenére vette át az európai szellemi áramlatokat. Ez volt a humanizmussal, a felvilágosodással, az ipari forradalommal és sorolhatnám. Mindig volt egy látens időszak, amikor már ezek az áramlatok jelen voltak Nyugat-Európában, de nálunk még nem, majd egészen egyszerűen át kellett venni őket, mert Nyugaton már ezek voltak az uralkodó áramlatok. Szerintem 1989-ben is ez történt. Nem vagyok biztos benne, hogy újra a kommunizmus kisöprése mellett döntene a lakosság Közép- és Kelet-Európában, ha most megszavaztatnánk. A kommunizmus vége is egy kicsit muszájból jött el. Ha tudtuk volna, hogy a nyugati országok demokratikus rendszere az ember egészen más típusú kihasználásával jár együtt, hogy naponta versenyezni kell, naponta meg kell küzdeni a társadalmi helyzetért, hogy munkanélküliség és bizonytalanság lesz, hogy társadalmi egyenlőtlenségek alakulnak ki, akkor sokan nem akarták volna a változást. Ezt figyelembe véve én nem tartom Szlovákiát a sorból kilógó országnak, nem csak itt történnek nagy hülyeségek. Az van, amire az ország mentálisan képes, és amire ez a térség mentálisan képes. Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak, mint a térség átlaga.

A teljes interjú szombati nyomtatott kiadásunkban olvasható.
(Somogyi Tibor felvételei)