Naď: Szlovákia nincs közvetlen veszélyben

Jaroslav Naď
Pozsony |

„Szlovákiát jelenleg nem fenyegeti közvetlen háborús veszély az ukrajnai konfliktus miatt. A legégetőbb problémát a háborús menekültek beáramlása okozta migrációs válság jelentheti” – mondta el Jaroslav Naď (OĽaNO) szlovák védelmi miniszter a TA3 hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában.

Eddig 15–20 ezer ukrajnai menekült lépte át a szlovák–ukrán határt – mondta el Naď, emlékeztetve arra, hogy a kormány szombaton (február 26-án) rendkívüli helyzetet hirdetett az Ukrajnából érkező menekültek miatt. A miniszter szerint a szlovák fegyveres erők mintegy 600 katonája már ott van a keleti határon, hogy segítsen rendőrségnek és más erőknek megbirkózni a migrációs hullámmal. „Készek vagyunk a katonák számát 1500-ra növelni. Ha pedig ez sem lenne elég, ezt a számot is növelhetjük” – tette hozzá a tárcavezető. Naď szerint egyelőre nem lehet pontosan felbecsülni, hány menekült érkezik majd Ukrajnából Szlovákiába, hozzátette azonban, hogy „bármennyien is jönnek, Szlovákia mindenkin segít”.

Naď közölte: vasárnap délután a szlovák kormány további „katonai jellegű” segítséget fogad el Ukrajnának. A miniszter azt is megerősítette, hogy Szlovákia védelmét 1200 külföldi és mintegy 300 szlovák katonával, valamint a légvédelem megerősítésére szolgáló Patriot rendszerrel erősítenék meg. A védelem megerősítésében Németország és Hollandia katonái is részt vesznek, de a Cseh Köztársasággal, Lengyelországgal és Szlovéniával is folynak tárgyalások. Mindegyik ország katonákat, valamint katonai felszerelést és speciális rendszereket küldene Szlovákiába.

Az elmúlt hetekben hatalmas vitát kiváltó Saber Strike hadgyakorlatot az ukrajnai katonai konfliktus ellenére is megtartják, ez azonban visszafogottabb lesz a tervezettnél – erősítette meg Naď. „Ez azért fontos, mert az ilyen gyakorlatok során gyakoroljuk be a védekezést” – tette hozzá a miniszter. A gyakorlatra március 1. és 14. között kerül sor, és emiatt már most mintegy 1500 amerikai katona tartózkodik Szlovákiában. A műsorvezető kérdésére válaszolva Naď elmondta: az amerikai katonákat nem használhatjuk fel arra, hogy a keleti határon segítsenek, a szlovákiai jelenlétüket ugyanis csak gyakorlatozás céljából engedélyezték.

Naď egyelőre nem erősítette meg azt az információt, hogy Pozsonyban béketárgyalásokra kerülhetne sor Ukrajna és Oroszország között. „Azt azonban el tudom képzelni, hogy ez nálunk valósulhat meg. Ha erről megállapodás születik, nagyon szívesen összehozzuk” – tette hozzá a tárcavezető. A hétvégi hírek szerint az oroszok Fehéroroszországban tárgyaltak volna az ukránokkal az esetleges békekötés feltételeiről. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban visszautasította az ajánlatot, szerinte ugyanis Fehéroroszország már nem számít semleges országnak. Ugyanakkor, nyitva hagyja az ajtót a más helyszíneken folyó tárgyalások előtt. „Varsó, Pozsony, Budapest, Isztambul, Baku – ezeket ajánlottuk fel az oroszoknak” – mondta Zelenszkij.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?