Most nem éri meg csalni az ingatlanadóval

adók
Pozsony |

Az adóhivatalok új kommunikációs stratégiája az ingatlanadó esetében is meghozta a gyümölcsét. Akik korábban elmulasztották befizetni az ingatlanadójukat, azok most ezt kedvezőbb feltételekkel pótolhatják.

A szlovákiai adóhivatalok csaknem 13 ezer olyan személyt szólítottak fel levélben a kötelezettségeik teljesítésére, akik 2016 és 2019 között eladták a lakásukat vagy a családi házukat, ám ezzel kapcsolatban nem nyújtottak be adóbevallást, és az adót sem fizették be. „Az általunk kiküldött figyelmeztetéseknek köszönhetően minimum 2,5 millió euróval nagyobb összeg folyt be az államkasszába” – mondta el lapunknak Martina Rybanská, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Szerinte ez a módszer rendkívül hatásosnak bizonyult, így ennek az előnyeit a jövőben is igyekeznek kihasználni. A még nagyobb motiváció érdekében a kormány elfogadta azt is, hogy akik 2022. február végéig bevallják és befizetik az adót, azoknak nem számítják fel a késedelmi kamatot.

„A levélkampánnyal elsősorban arra szerettük volna felhívni az érintettek figyelmét, hogy ha a tulajdonukban levő ingatlanon úgy szeretnének túladni, hogy az még kevesebb, mint öt éve van a nevükön, akkor adóbevallást kell készíteniük” – jegyezte meg Rybanská, hozzátéve, hogy az ilyen eladásból származó bevételt 19 százalékos jövedelemadó terheli, és járulékot is kell utána fizetni. Az adóhivatalok adatai szerint a 2016 és 2019 közötti időszakban több mint 15 ezer ilyen eladásra került sor, de csak az esetek harmadában nyújtottak be adóbevallást. Az elkövetkező időszakban azokat is sorra veszik, akik a felszólítás ellenére sem tettek semmit. Ez utóbbiak száma meghaladja a 9 ezret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?