Módszertani (köz)pontocska alakul

Pozsony |

<p>Lesz is meg nem is. Így jellemezhető tömören annak a szlovákiai magyar pedagógiai módszertani központnak a sorsa, amelynek megalapítása augusztusban, a kormányprogram elfogadása után merült fel legutóbb. A hazai magyar intézmények által javasolt tervezetet az oktatásügyi minisztérium csak részben tudja teljesíteni.</p>

A múlt héten lezajlott tárgyalások értelmében Komáromban jöhet létre egy ilyen központ, az Állami Módszertani Pedagógiai Intézet (MPC) kirendelt részeként, tájékoztatta lapunkat Juhász László, a kormányhivatal kisebbségekért felelős főosztályvezetője. „Jelenleg ennyit sikerült elérni, viszont szerintem, és a miniszter úr szavai szerint is a jövőben bővülhet ez a központ” – magyarázta Juhász.
A magyar pedagógiai módszertani központ tervezetét a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karával és a Selye Egyetem mellett működő Comenius Pedagógiai Intézettel közösen dolgozta ki. A koncepciót december közepén adták át Rudolf Chmel kisebbségekért és emberi jogokért felelős kormányfőhelyettesnek. A benyújtott tervezet egy 15 fős intézet létrehozását célozta, amely a pedagógusok akkreditált kreditpontrendszeres szakmai továbbképzése mellett kutatómunkát is végzett volna.
Ezzel szemben az Állami Módszertani-Pedagógiai Intézet kirendeltségeként létrejövő komáromi központ, amely információink szerint február elsejétől kezd el működni, jóval szerényebb állománnyal fog rendelkezni. „Komáromba egy vagy két munkatársat vesznek fel erre a célra, két emberrel bővül az MPC a kisebbségi oktatás területét erősítendő, plusz a minisztériumba, valamint a Nyitra, Besztercebánya és Eperjes megyei módszertani központokba vesznek fel egyegy embert, akik szintén a kisebbségi oktatásra figyelnek majd” – fejtette ki Juhász.
Pék László, az SZMPSZ elnöke szerint a minisztérium által jóváhagyott változat nem képes arra, hogy a kitűzött célokat teljesítse. „A miniszter úr álláspontja az, hogy nem gondolkodnak egy ilyen intézet létrehozásában, az okok közt említette, hogy alkalmazottaik tíz százalékát el akarják bocsátani. A legegyszerűbb mindig a pénzre hivatkozni” – véli Pék. Szerinte jelenleg nincs meg az akarat egy ilyen központ létrehozására. „Ez már sok-sok éve húzódik” – tette hozzá.

További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?