Mesežnikov: Kétség nem fér hozzá, hogy Matovič kormányfőként kudarcot vallott

Igor Matovič (OĽaNO) a lemondása után, mögötte Eduard Heger (OĽaNO), az új miniszterelnök. Fotó: Somogyi Tibor
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) váratlanul került a kormányfői tisztségbe, ahonnan egy év után a koalíción belüli folyamatos konfliktusai miatt kell lemondania.

Igor Matovič pártja, az OĽaNO 25,02 százalékos eredménnyel nyerte meg a 2020-as parlamenti választást, a 150 fős törvényhozásba 53 képviselőt küldhetett. Az OĽaNO nem egy hagyományos politikai formáció, hiszen mindössze néhány tagja van, a jelöltlistájuk pedig abban is rendkívüli, hogy a legismertebb személyiségek a névsor végén kapnak helyet. Így Matovič a legutolsó, 150. helyről vágott neki a választásnak, de mivel 498 740 preferenciaszavazatot kapott, ezért a lista első helyére ugrott. 2020 tavaszán némi huzavona után megalakult az OĽaNO–Sme rodina– SaS–Za ľudí négypárti koalíció, amely a parlamentben 95 képviselővel rendelkezett. Így az ország történelmének legnagyobb parlamenti támogatottságra épülő kormányát állíthatták fel.

A konfliktusok sora

Matovič már a kormányzás elején, a koronavírus-járvány első hulláma alatt konfliktusba került Richard Sulíkkal, az SaS elnökével, aki egyben a gazdasági minisztériumot vezeti. A kormányfő arra emlékeztette a nyilvánosságot, hogy Sulík felel a Radičová-kormány bukásáért. Matovič az SaS-t mint pártot is bírálta, szerinte Sulíkék szinte minden nap „belerúgnak” a többi kormánytagba. Ezzel együtt tavaly nyáron egységesnek mutatkozott a koalíció, még annak ellenére is, hogy a Za ľudí is elkezdte bírálni a Sme rodina vezetőjét, Boris Kollárt, mert kiderült, plagizált a diplomamunkája megírásakor.

A következő politikai válságra ősszel, a koronavírus-járvány második hullámának megérkezésekor került sor. Matovič Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel is konfliktusba került, azzal vádolta ugyanis, hogy az államfő felelős a rossz járványadatokért, mivel vétózta azt a törvényt, amely lehetővé tette az állampolgárok mobiltelefonjainak követését. A vétót később a parlament megtörte, de a lehetőséget ennek ellenére máig nem használják. 

Október közepén a járvány már rendkívül gyorsan terjedt, a kormány be akarta zárni az éttermeket és fitneszközpontokat. Ezt azonban Sulík ellenezte, mivel szerinte az adatok nem igazolták ennek a lépésnek a hatékonyságát, amiért Matovič ismét élesen bírálta őt.

Kapcsolódó cikkünk

Sírásón át az idiótáig

A miniszterelnök egyik legtöbbet prezentált és egyben legtöbbet bírált lépése az országos tesztelés bevezetése volt. Ezt eleinte támogatta az SaS is, de később Sulík már bírálta az intézkedést. Erre Matovič azzal vádolta őt, hogy az általa vezetett gazdasági minisztérium nem vásárolta meg időben a szükséges mennyiségű antigéntesztet és a miniszterelnök felszólította Sulíkot, „menjen sírokat ásni” a járvány áldozatainak, mert a tehetetlensége miatt épp őt terheli a felelősség azért, hogy az országban ennyi áldozata van a vírusnak. Matovič egyben idiótának nevezte az SaS elnökét, és azt szerette volna, ha lemond a tisztségéről.

Március elsején aztán Igor Matovič kormányfő és Marek Krajčí egészségügyi miniszter bejelenti, hogy Szlovákia 2 millió Szputnyik V-vakcinát vásárol Oroszországtól. Mindezt csak az utolsó pillanatban egyeztették a koalíciós partnereikkel, így a külügyminiszterrel, az SaS által jelölt Ivan Korčokkal is. Ezután Sulík kijelenti, a kormány nem működhet tovább ebben a formában, jelentős átalakításokra van szükség. Teljes erejével kirobban a kormányválság. Március 12-én Krajčí beadja lemondását, de Sulík előáll újabb feltételeivel, amelyek szerint, ha Matovič március 24-ig nem távozik a kormányfői posztról, az SaS kilép a koalícióból. A Za ľudí szintén csatlakozik az SaS követeléseihez és ugyancsak Matovič lemondását követelik. Mivel ez nem történik meg, március 25-én az SaS felfüggeszti a tagságát a koalícióban. Matovič március 28-án azonban váratlanul bejelenti, helyet cserélne Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszterrel és nem követeli, hogy koalíciós partnerei személycseréket hajtsanak végre. Ezt az SaS és a Za ľudí elfogadja, az időközben lemondott minisztereik úgy nyilatkoznak, újra készek betölteni a tisztségüket. Matovič március 30-án személyesen átadta lemondását a köztársasági elnöknek, Čaputová pedig megbízta Hegert a kormányalakítással.

A sikerek

Grigorij Mesežnikov politológus elmondta, Matovič egyéves kormányzásának egészét tekintve a legnagyobb eredménynek között a korrupció elleni harc említhető. Ugyancsak ebben az évben indította be Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter az igazságügyi reformot. „Ugyancsak fontos eredmény, hogy megszilárdították az ország nyugati irányultságát” – tette hozzá a politológus. Mesežnikov azonban kiemelte, a kormány számára a legfontosabb feladat a világjárvány kezelése volt. 

A szakember szerint a kormány megalakulásakor fontos momentum volt, hogy a választást megnyerő párt elnöke alakíthatott kormányt. „Ezzel pedig ő személyesen is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrségnek szabad keze legyen a bűnügyek felderítése során” – véli a szakértő. Ezzel egy időben azonban felszínre kerültek Matovič személyiségének azon jegyei, amelyek nem egyeztethetőek össze a miniszterelnöki tisztség betöltésével. „Kiderült, hogy szeret beleavatkozni az apróbb részletek irányításába, más tisztviselők kompetenciájába” – értékelte a miniszterelnök tevékenységét Mesežnikov, és hozzátette, szerinte Matovič nem tudta irányítani a kormányt mint kollektív döntéshozói szervet. „A koalíción belüli problémákban mindig szerepet játszott a miniszterelnök, mindezt annak ellenére, hogy maguk a kormánypártok között nincs akkora különbség” – magyarázta. Mesežnikov is kiemelte, hogy Matovič és Sulík konfliktusa rendkívül kiélesedett. „Kijelenthető, hogy Matovič ez alatt az egy év alatt elvesztette két koalíciós párt, az SaS és a Za ľudí bizalmát is, ami azt jelenti, hogy miniszterelnökként kudarcot vallott, és ennek következtében le kellett mondania” – zárta az elemző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?