Menyhárt József az MKP elnöke

Menyhárt József az MKP elnöke
Érsekújvár |

<p>Menyhárt Józsefet választották a Magyar Közösség Pártja (MKP) új elnökének a párt tisztújító kongresszusán szombaton, Érsekújvárban.&nbsp;A párt második legfontosabb posztját - az Országos Tanács (OT) vezetését - Őry Péter az MKP korábbi önkormányzati alelnöké tölti majd be.</p>

Menyhárt Józsefet, a párt dunaszerdahelyi járási elnökét -   akire egyedüli jelöltként szavazhatott a csaknem kétszáz kongresszusi küldött - 180 igen szavazattal 16 ellenében, 2 érvénytelen szavazat mellett választották meg.

Menyhárt József a megválasztása után megköszönte a küldöttek által kinyilvánított bizalmat  és Berényi József volt elnök korábbi munkáját. A rá váró feladatok kapcsán Vörösmartyt idézte: "Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért."         

Az új pártelnök a szavazások szünetében tartott rövid sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az MKP egy friss csapatot állított össze, ám továbbra is etnikai alapú párt marad, miközben nyitni fognak a többi kisebbség irányába is. Kifejtette: megőrzik a pártpolitika folytonosságát, ugyanakkor nyitottabb kommunikációra készülnek és tágabb nyitást, magyar-magyar párbeszédet terveznek, utóbbit nem csupán pártok közötti szinten. "Az, hogy nem vagyunk a parlamentben, nem jelenti azt, hogy nem akarunk támogatókat szerezni a parlamentben" - tette hozzá.

Pártelnöknek eredetileg négy személyt jelöltek a párt járási szervezetei, Berényi József volt pártelnököt, Bárdos Gyula korábbi OT- elnököt, Őry Pétert és Menyhárt Józsefet. Berényi József és Bárdos Gyula - nem fogadták el a jelölést, Őry Péter pedig a kongresszuson lépett vissza.

Visszalépését Őry Péter, a személyes vetélkedés elkerülésének fontosságával indokolta. "Azt gondolom, hogy a mai nap tőlem is megkövetel egy dolgot, mégpedig azt, hogy egyetlen  apró porszeme se maradjon az MKP életében az egymással  való vetélkedés rossz hatásának" - fogalmazott.

Az MKP kongresszusa később a két OT elnökjelölt - Őry Péter és Forró Krisztián galántai járási elnök közül - Őryt választotta a párt második legfontosabb posztjára, 135 támogató szavazattal. Őry Péter az esetleges változásokat és a párt további terveit illetően leszögezte: a párt irányultsága egyértelmű és az is marad, a program nem változott. Kifejtette: az MKP - parlamenten kívüli helyzetéből adódóan - továbbra is ellenzéki pártként fogja pozicionálni magát és megkezdi a felkészülést a közelgő megyei illetve helyhatósági választásokra. "A mai nap nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete" - hangsúlyozta.

Az MKP tisztújító kongresszusa új szakmai alelnököket is választott, valamint jóváhagyta a tervezett alapszabály módosítást is, ez a változtatás - amely lehetővé teszi, hogy az alapszabály a jövőben könnyebben módosítható legyen - várakozásaik szerint dinamikusabbá teszi majd a pártot.

Semjén: a magyar kormány továbbra is az MKP-t tekinti a szlovákiai magyarság politikai képviseletének

"A magyar kormány egy jottányit sem tágít attól, hogy a szlovákiai magyarság politikai kifejeződéseként tekint a Magyar Közösség Pártjára" - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az MKP tisztújító kongresszusán mondott beszédében. 

Sedmjén a díszvendégként mondott rövid beszédében Magyarország kormánya nevében " a magyar pártként" üdvözölte a jelenlévőket, ami kongresszusi küldöttek soraiban szűnni nem akaró tapsot váltott ki.

Semjén Zsolt elmondta: a politikai cél az, hogy az MKP parlamenti párttá váljon, de látni kell azt is, hogy az MKP regionális pártként is hatalmas és nagyon erős értéket képvisel. Rámutatott: a Kárpátalján a KMKSZ egy regionális párt, mégis ugyanolyan fontosnak számít Magyarország számára mint a parlamenti képviselettel rendelkező külhoni magyar pártok.

Berényi József volt MKP elnök a tisztújító kongresszuson mondott értékelő beszédében az elmúlt évek -  a helyi magyar közösség életét és a párt jövőjét leginkább befolyásoló -  történéseit idézte fel, köztük az MKP által a különböző választásokon elért, többnyire jónak értékelt eredményeit is. Berényi az eredmények között említette az első szlovákiai magyar államfőjelölt, Bárdos Gyula indítását, valamint azt is, hogy a 2016-os parlamenti választásokon nyitott és "egyesült" listát sikerült indítania a pártnak, amit akkor is előrelépésnek tartanak, ha nem sikerült bejutniuk a parlamentbe.

Hangsúlyozta: a parlamenti választás - amelyen az MKP-nak 30 ezer szavazat hiányzott a parlamentbe való bekerüléshez - megmutatta "nagyon nagyok a gondok" s azok abból eredeztethetőek, hogy nagyon komoly identitásváltáson megy át a felvidéki magyarság, amire viszont nagyon nehéz megtalálni a válaszokat. "Erre a jelenségre nekem is inkább kérdéseim, mint válaszaim vannak" - jegyezte meg.

Berényi beszédében kitért az MKP és a Híd közötti viszony alakulására is. Elmondta: az MKP kész volt egy nyílt, tisztességes és egyenlő felek közti koalíciós lista felállítására, de Bugárék ezt elutasították, mivel az MKP nem volt hajlandó feladni pártidentitását  és ragaszkodását az etnikai politizáláshoz. "Én továbbra is úgy gondolom, hogy ragaszkodnunk kell az etnikai párthoz, pedig látható, hogy nagy nyomás lesz a következő vezetésre, hogy ezt adja fel" - tette hozzá.

MOST JÖN A NEHEZE - KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN ITT.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?