Mégis csökken a magyarórák száma

<p>Az oktatásügyi minisztérium elfogadta és nyilvánosságra hozta a közoktatási törvényhez kapcsolódó állami oktatási programot és a kerettantervet. A magyar iskolák számára azonos óraszámot írnak elő a magyar és a szlovák nyelv oktatására. A magyarórák száma az alsó tagozaton heti 29 óráról 21-re csökken.</p>

Ez a dokumentum a májusban elfogadott közoktatási törvény végrehajtó rendelete, ez határozza meg a reform pontos kontúrjait. Az elfogadott változat lényege nem változott a magyar pedagógusok által sokat bírált tervezeten. A legnagyobb változás az első évfolyamban lesz, a jelenlegi 8 óra helyett heti 5 órában kell majd megtanítani írni-olvasni a kiselsősöket. „A közoktatási törvény legnagyobb hiányossága ez a rendelet, sajnos a magyar tannyelvű iskolák csak a szabadon felhasználható órák feláldozásával tudják majd növelni a magyar nyelv tanítására szánt időt – mondta lapunknak Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke. – Igyekeztünk változtatni ezen, sajnos nem sikerült.” Szigeti szerint az alsó tagozaton az anyanyelv oktatására mindenképpen több időt kell fordítani a kerettantervben előírtnál. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) szakemberei véleményezték a kerettantervet, javaslataikat azonban csak részben vették figyelembe. (lpj)

További információk lapunk keddi (június 24-i) számában - több írásban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?