Meghosszabbították a határidőket a 350 eurós támogatás igénylésére

pénz euró

Nem kell csüggedniük azoknak, akik nem kapták meg a pénzügyi juttatást laptop vásárlására.

A Digitális diák (Digitálny žiak) projekt korántsem úgy zajlott le, ahogyan azt eredetileg eltervezték. A 350 eurós támogatásra jogosult diákoknak sok esetben nem volt idejük jelentkezni, több tízezren pedig nem kaptak megerősítő SMS-üzenetet a vásárláshoz szükséges kóddal.

Összesen 60 ezren már beváltották a kupont, ám közel 92 ezren vannak azok, akiknek ez még nem sikerült.

Idén a középiskola elsősei is jelentkezhettek, ám a határidő jóval rövidebb volt, mint tavaly: csupán egy hónapot kaptak a regisztrációra.

Azok, akik még érkeztek szeptember 30-áig regisztrálni, egészen november 30-ig van lehetőségük átvenni a laptopokat vagy a táblagépeket az SMS-ben kapott kódok alapján.

A projekt mögött álló szakemberek azt mondják, az SMS-ek kiküldése fokozatosan történik, két héten belül előreláthatólag újabb 30 ezer üzenetet fognak eljuttatni az igénylőkhöz.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?