Megbírságolták a Markízát a Pulp Fiction miatt

Pozsony |

<p>Ezereurós bírságot fizettet a frekvenciatanács a Markíza televízióval, amiért idén augusztus 8-án este tíz óra előtt úgy reklámozta a Pulp Fiction - Ponyvaregény című filmet, hogy nem utalt rá egyértelműen: kiskorúak számára nem ajánlatos.</p>

A testület több eljárást is indított. A Markíza ellen azért, mert a híradásában sugárzott három anyaggal kapcsolatban is felmerült, hogy azok nem felelnek meg az objektív tájékoztatás követelményeinek, egy esetben pedig azért, mert úgy tűnik, lélektani gyötrésnek kitett fiatalokat mutatott be egyik műsorában.
A Joj televízió ellen azért járnak el, mert állítólag egy esetben a szponzorálásra, egy másik esetben pedig a reklámra vonatkozó szabályokat szegte meg.
A Szlovák Televízió egyik riportjával kapcsolatban az merült fel, hogy nem biztosította a nézetek pluralitását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?