Matovičék megígérték, megjavulnak

Pozsony |

<p>Nem segít az OĽaNO&ndash;NOVA-nak a jelöltekkel kötött szerződés,&nbsp;ettől a párt nem válik megbízhatóbbá a lehetséges jobboldali partnerei szemében. A párt képviselőjelöltjeinek szerződésben kell vállalniuk,&nbsp;hogy nem buktatják meg a jobboldali kormányt.&nbsp;</p>

Az OĽaNO–NOVA képviselőjelöltjei arról kellett hogy ígéretet tegyenek, nem buktatják meg a jobboldali kormányt, ha netalán sikerül a Smert kihagyni a kormányalakításból a választások után. Előre, biankó támogatásukról biztosítják ezt a kabinetet, vállalják azt is, hogy megszavazzák a kormányprogramot, valamint azt, hogy nem támogatnak semmilyen kormányt, amelynek része lesz a Smer.

„… a teljes választási időszakban szavazásommal vagy nem szavazásommal,közvetve vagy közvetlenül a kormányomat nem buktatom meg” – áll a dokumentumban.

Igor Matovič pártelnök ezáltal a párt koalíciós potenciálját szeretné növelni, vagyis a többi jobboldali párt irántuk való bizalmát erősítené. „Az emberek így tudhatják, hogy nem mi leszünk azok, akik megbuktatjuk saját kormányunkat” – jelentette ki a pártelnök.

Az OĽaNO három képviselője 2011 októberében hozzájárult a Radičová-kormány bukásához azzal, hogy nem vettek részt a bizalmi szavazáson. A szerződést csak az OĽaNO által kiválasztott jelöltek írták alá, a Nova jelöltjei – akik 35en vannak a listán – nem kötelezték magukat. „Ez az OľaNO belső ügye” – mondta lapunknak Grendel Gábor, aki 15. a közös listán. 
 Matovič és pártja ettől nem lesz megbízhatóbb, vélik jobboldali politikusok. „Matovič azt is megcsinálta a Radičová-kormány idején, hogy négyen blokkolták a 2012-es költségvetés elfogadását” – magyarázta kifogását a párttal szemben Bugár Béla, a Híd elnöke.

"Aki ezt egyszer már megtette, az próbálja bizonygatni, hogy többet nem fogja megtenni. Mi már egyszer kipróbáltuk, bebizonyosodott, akkor zsarolták és megbuktatták a kormányt.” - folytatta Bugár. Szerinte az OĽaNO–NOVA listán újra olyan emberek szerepelnek, akiket Matovič nem fog tudni egy frakcióban tartani. Nem nőtt a KDH bizalma sem Matovič pártja iránt. „Az ilyen szerződések nem kötelező érvényűek, tapasztalatból tudjuk, hogy támogatták a kormányprogramot, vállalták, hogy támogatni fogják a kormányt, ám végül ez nem így történt” – utalt a Radičová-kormány rövid mandátumára Pavol Abrhan, a kereszténydemokraták frakcióvezetője is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?