Matovič bocsánatot kért Sulíktól, amiért idiótának nevezte

Matovič Sulík
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő az RTVS Sobotné dialógy című műsorában bocsánatot kért Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztertől, amiért idiótának nevezte őt az ünnepek előtt. Elmondása szerint azonban közvetett módon üzenetet kapott Sulíktól, aki a koalíció megbontásával fenyegeti.

„Azt gondolom, nem volt helyénvaló” – ismerte be Matovič, utalva ezzel arra a beszélgetésre, amely során idiótának nevezte Sulíkot.

A kormányfő a műsorban ismételten bírálta a gazdasági minisztert, amiért késlekedett az antigéntesztek beszerzésével, valamint azért, hogy az ünnepeket egy „luxus és exotikus kiránduláson”, Dubajban töltötte.

Matovič azt állítja, közvetett módon üzenetet kapott Sulíktól, amely szerint ha továbbra kitart a lemondatása mellett, szétesik a koalíció. „Abban az esetben pár hónap alatt tönkreteszik a koalíciót” – mondta azzal, hogy mivel ezt, valamint azt is el szeretné kerülni, hogy újra a maffia kerüljön hatalomra, nem szorgalmazza tovább Sulík lemondását.

Az iskolák újranyitását illetően elmondta, „a gyerekek most két hónapig csak álmodozhatnak arról, hogy egyáltalán visszatérhetnek-e az iskolába”, majd hozzátette, ugyanez vonatkozik az éttermek helyzetére is. Matovič ugyanakkor megjegyezte, hivatalosan továbbra is azzal számol, hogy január 18-tól fokozatosan kinyithatnak az iskolák.

Sulík kizárta, hogy bármilyen üzenetet is küldött volna Matovičnak a koalíció szétveréséről. „Ráadásul az SaS párt nem tudja megbontani a koalíciót. Ha ki is lépne, a kormány képviselőinek száma 95-ről 82-re esne, de a kormány és a koalíció is működhetne tovább” – közölte Matovič állítására reagálva Sulík szóvivője.

(mr, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?