Matovič bízik abban, hogy a holnapi szavazásig kitart a „családbarát koalíció”

igor matovič
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter reméli, hogy egészen az infláció elleni törvénycsomag megszavazásáig kitart a parlamentben a „családbarát koalíció”. Egyúttal arra is számít, hogy elfogadása után egyesek az Alkotmánybíróságon támadhatják meg a törvényt. Matovič erről csütörtökön beszélt a parlamentben, a javaslatok gyorsított eljárásban való megvitatásának záróbeszédében.

„Erős meggyőződésem, hogy egészen végig kitart az a családbarát koalíció, amely létrejött e törvényjavaslat kapcsán, függetlenül attól, hogy a támogatói közül ki milyen párthoz tartozik” – jelentette ki Matovič.

Ugyanakkor hozzátette, Mária Kolíková igazságügyi miniszter felszólalása szinte „kész alkotmánybírósági beadvány” volt. „A végszavazás után is számítok ilyen rosszindulatú szabotázsra olyan emberek részéről, akiknek módjukban áll Alkotmánybírósághoz fordulni a törvényjavaslat miatt” – folytatta Matovič. Szerinte adottak a feltételek ahhoz, hogy a parlament gyorsított eljárásban tárgyalja a javaslatot.

Kolíková viszont a gyorsított eljárást bírálta felszólalásában, szerinte e tekintetben hiányos az előterjesztés indoklása, hiányzik belőle a konkrét veszélyek és következmények felsorolása, ha normál ügymenet szerint tárgyalnák a javaslatot. Azt is kritizálta, hogy a tervezet nem foglalkozik az áremelkedések kockázatának kiküszöbölésével a legszegényebb rétegek esetében. Leszögezte, hogy támogatja a családok megsegítését, viszont a tervezetből kimaradtak a nyugdíjasok, a munkanélküliek és az anyagi szükséghelyzetben levők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?