Marian Kotleba is indul az államfőválasztáson, megkezdte az aláírásgyűjtést

kotleba

Marian Kotleba, a parlamenten kívüli ĽSNS elnöke indul az államfőválasztáson, megkezdte az aláírásgyűjtést. Ezt a közösségi hálón jelentette be egy videofelvételen.

„A mai napig nem volt egyetlen igazi nemzeti elnökjelölt sem. Nem lenne kire szavaznia a nemzeti érzelmű választónak, aki nem akarja, hogy az ország a globalisták kezére jusson” – indokolta döntését az ĽSNS elnöke.

Az államfőválasztás első fordulóját március 23-án tartják. Ha szükség lesz rá, a második forduló április 6-án lesz. Zuzana Čaputová államfő megbízatása június 15-én telik le, nem indul újra a posztért. Január 30-án zárul a jelöltállítás.

Az induláshoz 15 parlamenti képviselő támogatása szükséges, a civil jelölteknek pedig petíció keretében 15 ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük.

Eddig Ján Kubiš és Ivan Korčok volt külügyminiszterek jelentették be indulásukat, a héten ezt megteszi Peter Pellegrini (Hlas) házelnök is. Aláírásokat gyűjt Beáta Janočková, a Kirekesztett Szülők Jogaiért Kezdeményezés alapítója, valamint Marta Čurajová, aki független, apolitikus, nemzeti jelöltként határozza meg magát. Indul a választáson Forró Krisztián, a parlamenten kívüli Magyar Szövetség elnöke, és felmerült Štefan Harabin volt igazságügyi miniszter, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, valamint Andrej Danko SNS-elnök, parlamenti alelnök indulása is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?