Magasabb kezdő bért és normatívát akarnak

Pozsony |

<p>Emeljék meg a kezdő tanárok bérét, emeljék meg a diákokra járó állami fejpénzt, és küldjék üdülni a megfáradt pedagógusokat. Ezeket is követelni fogja 2015-ben a Szlovák Tanárkamara (SKU), valamint az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZ PŠaV).</p>

A kezdő tanárok bérét legalább a csehországi szintre kellene emelni, figyelmeztet Vladimír Crmoman, a kamara alelnöke. Nyugati szomszédainknál ugyanis a kezdőtanárbér 40%-kal magasabb, mint nálunk. „Szlovákiában pedig egy szakmunkásképzőből érettségi nélkül kikerült végzős kezdő fizetésének szintjén van” – tette hozzá. Crmoman szerint a kormány eddig nem sokat tett azért, hogy a tanári pályát vonzóbbá tegye. Azt szeretné továbbá, ha jövőre a diákok száma után járó normatív támogatást már nem a fenntartóknak, hanem egyenesen az iskoláknak küldené az állam. „Elvárjuk azt is, hogy a minisztérium emelje meg a normatív támogatás összegét, mégpedig az összes iskolai intézményben” – tette hozzá.

Crmoman javaslataival egyetért a szakszervezet is, kérik továbbá, hogy az állam tegye átláthatóbbá az oktatásügyben levő anyagiak felhasználását, és biztosítsanak szociális juttatásokat a tanároknak. „Garantálják törvénnyel a pedagógusok üdültetését” – magyarázta Pavel Ondek szakszervezeti vezető. Az első Fico-kormány egyébként erről már hozott törvényt, de Radičováék megszüntették, mielőtt életbe léphetett volna. Az elképzelés lényege, hogy a szellemileg megterhelő tanári munkát végzőknek alanyi jogon biztosítana üdülési lehetőséget az állam. A tankönyvek és egyéb oktatási segédanyagok szerzői számára Ondek adókedvezményt javasol. „Elképzeléseinket már a miniszter úr elé terjesztettük, hogy fokozatosan megvalósíthassa őket” – mondta Ondek. Szerinte elképzeléseik egy része még a mostani, 2016-ig tartó kormányciklus alatt kivitelezhető.

Ami eddig biztos, hogy a tanárok jövőre 5%-al többet fognak keresni. Hogy ez pontosan mennyi pluszt jelent, nehéz megmondani, a tanárbér ugyanis egyéni képlet alapján áll össze – beszámít például a képzettség foka és a ledolgozott évek száma is. Az egyéb oktatásügyi alkalmazottakra (szakácsnők, takarítónők, pedellusok), valamint az óvónőkre az emelés nem vonatkozik. (vps, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?