Közel tíz hónap után szabadlábra helyezték Juraj Kožuchát, a PPA volt igazgatóját

Juraj Kožucha
Pozsony |

Csaknem tíz hónap után szabadlábra helyezték Juraj Kožuchát, a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) volt igazgatóját, akit a Marhapásztor-ügyben gyanúsítanak. Csütörtöki zárt ülésén hozta meg a döntést a Legfelsőbb Bíróság szenátusa – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Roman Balco, a gyanúsított jogi képviselője – tájékoztatott Roman Balco, a gyanúsított jogi képviselője. Kožuchának az eredeti döntés értelmében április 1-ig kellett volna vizsgálati fogságban maradnia.

A Legfelsőbb Bíróság ezzel helybenhagyta a Speciális Büntetőbíróság január 11-i döntését. „Elégedett vagyok. Remélem ez annak a jele, hogy legalább részben visszatér a büntetőeljárás lefolytatása a törvényi keretek közé. Hiszem, hogy a védencem ártatlan, elejétől fogva ezt hangoztatjuk és ennek bebizonyításán dolgozunk” –jelentette ki Balco.

A bíróság pártfogó mediátort rendelt a gyanúsított mellé, továbbá korlátozta szabad mozgását, elrendelte ennek technikai eszközökkel való ellenőrzését, és elfogadta a gyanúsított által felkínált 50 ezer eurós óvadékot – magyarázta Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője.

A bíróság szerint továbbra is megalapozott a gyanúsított elleni büntetőeljárás, de azt a jelenlegi helyzetben szabadlábon is le lehet folytatni ellene. Ha a gyanúsított megsérti a szabadlábra helyezésekor megállapított szabályokat, a bíróság ismét elrendelheti vizsgálati fogságba vételét, az óvadék pedig az állam tulajdonába kerül.

A Speciális Büntetőbíróság eredetileg úgy döntött 2020 novemberében, hogy Kožucha és Martin K. üzletember 2021. április 1-jéig vizsgálati fogságban marad.

A két férfit április 22-én vették őrizetbe, a Marhapásztor akció keretében a NAKA összesen 21 magán- és hét jogi személyt gyanúsított meg július közepéig. Mindannyiukat korrupcióval és pénzmosással gyanúsítják, a nyomozati aktában eddig összesen 10,5 millió euró kenőpénz szerepel. Jelenleg hét gyanúsított van vizsgálati fogságban, köztük Norbert Bödör nyitrai vállalkozó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?