Kotleba képviselője durván zsidózott

Pozsony |

<p>Stanislav Mizík, a Kotleba-féle ĽSNS képviselője nekiment több ismert személyiségnek, akiket néhány napja Andrej Kiska államfő tüntetett ki. Szerinte zsidóknak és a &bdquo;cigányok és muszlimok védelmezőinek&rdquo; nem kéne állami kitüntetést adni.</p>

Mizík szerint Kiska vagy megőrült, vagy tudatosan degradálja a szlovák kitüntetéseket azzal, hogy zsidóknak osztogatja őket, hiszen szerinte sok szlovák történelmi személyiség „negatívan állt a zsidókhoz”. Kifogásolja, hogy Kiska elismerte Ivan Kamenec történész munkáját, aki „egy beszélgetésben beismerte, hogy zsidó”, de gondja van Juraj Herz ismert rendező és Eva Mosnáková holokauszttúlélő származásával is. A Marian Kotleba egyik legközelebbi emberének számító Mizíknek az sem tetszik, hogy kitüntették Michal Kaščákot, a „perverz Pohoda fesztivál” főszervezőjét, valamint in memorian Daniela Šilanovát, a Romathan roma színház társalapítóját, aki szerinte a „cigány szokások fanatikusa” volt.

Kijelentései miatt Mizík komoly büntetésnek néz elébe. Andrej Danko házelnök elítélte a megnyilvánulást, és hangsúlyozta: a koalíció foglalkozni fog vele, és a képviselő fegyelmi eljárást kap a nyakába a már meglévő mellé, melyet a parlamentben tett rasszista kijelentései miatt indítottak ellene. Akkor az iszlámot nevezte „sátánista-pedofil vallásnak”. Kijelentéseiért bocsánatot kell kérnie, ám már jelezte, ezt nem fogja megtenni. Mizík antiszemita megnyilvánulását Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter is elítélte, mondván, a kitüntetettek származás alapján történő káderezése bőven túlmegy minden határon – emellett szerinte az ilyen beszéd nemcsak ostoba, hanem veszélyes is. A képviselő durva kijelentéseit a Főügyészség lehetséges törvénysértésként vizsgálják majd, továbbá a rendőrség is foglalkozik velük, legalábbis Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány szerint. (fm, TASR, DenníkN) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?