Kollár elárulta, mi állt a kormány bukásáról szóló szavazás elhalasztása mögött

kollar k

A házelnök elárulta, a bizalmi szavazás elhalasztására irányuló kérelmet az OĽaNO kezdeményezte.

Ha a kormány megbukik, elsődleges érdekünk, hogy minél előbb választásokat tartsunk

– jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Sme rodina elnöke.

Boris Kollár szerint a jelenlegi kormány bukása utána megalakuló kabinet nem rendelkezne megfelelő legitimitással.

A házelnök hozzátette, az alkotmány módosításának tervezete, amely lehetővé tenné az előrehozott választásokat, még mindig játékban van, valamint nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy ezt még a kormányról szóló bizalmi szavazás előtt megvitassák.

Kollár felvázolt egy újabb forgatókönyvet, mely szerint valamelyik miniszter lemondhatna a pozíciójáról, ezáltal megnyugtatva a helyzetet.

A Sme rodina vezetője közölte, még megpróbál beszélni a pártjából mai napon kilépő Martin Borguľával, illetve Ján Krošlákkal (Sme rodina), akik korábban bejelentették, a kormány bukása mellett kívánnak szavazni. Kollár ezenfelül megerősítette, az elkövetkező két napban Robert Ficóval is tárgyalni fog a további lehetőségekről.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?