Kažimír: az új kormány 3 százalék alá szorítaná a hiányt, növelné a bankadót

Budapest |

<p>Az új szlovák kormány 2013-ig három százalék alá csökkentené a költségvetési hiányt, és bankadóemelésre készül - tudta meg az MTI Hírcentrum.</p>

A választásokon győztes Smer leendő pénzügyminisztere, Peter Kažimír a Duna Híradójában hétfőn azt mondta: 2013-ig három százalék alá kell csökkenteni Szlovákiában a költségvetési hiányt, ezért szükségesek bizonyos megszorító intézkedések.  
"Meggyőződésünk, hogy az eddig nagy nyereséggel teljesítő bankoknak is ki kell venniük a részüket ebből, de konkrét számokról még nem beszélhetek" - mondta a miniszterjelölt.
Robert Fico - a miniszterelnöki szék várományosa - a szlovák közszolgálati televízió egyik politikai vitaműsorában vasárnap ugyancsak arról beszélt, hogy "akarják vagy sem", muszáj csökkenteniük a költségvetés hiányát, úgy, hogy az 2013-ban 3 százalék alá menjen". Rámutatott: ennek a célnak az eléréséhez a szlovák kormánynak több mint egymilliárd euró többletbevételt kell találnia 2013-ban. Hozzátette: megvannak a saját "receptjeik" a hiány orvoslására és a több mint egymilliárd euró többletbevétel biztosítására.
"Progresszív adót vezetünk be minden 2750 eurónál magasabb havi jövedelemmel rendelkező személy számára" - jelentette ki Robert Fico. Hozzátette: el tudja képzelni, hogy a jelenlegi 0,4 százalék helyett 0,6-0,7 százalékra emelnék az úgynevezett bankadót.
Robert Fico elmondta, terveik közt szerepel az is, hogy a magánnyugdíj-pénztári tagok önkéntesen kiléphetnének a pénztárakból. Ha így döntenének, nyugdíjjárulékuk azon része, amely eddig a magánnyugdíj pénztárakba folyt, az állami nyugdíjbiztosítási rendszer első, úgynevezett szolidaritási pillérébe kerülne. Robert Fico a nyugdíjpénztárak befektetései kapcsán elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány - az infláció szintjénél magasabb kamatért - kölcsönözne a nyugdíjpénztáraktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?