Július 21-én tartják a rendkívüli parlamenti ülést

parlament k

Július 21-én, pénteken 9 órakor tarják a rendkívüli parlamenti ülést, amelynek témája az önkormányzatok kompenzációja – tájékoztatott a parlamenti iroda. Az ülést a Smer kezdeményezte.

„Az egyetlen napirendi pont, amelyet a képviselők megvitatnak, annak a 30 képviselőből álló csoportnak a javaslata lesz, amely az energiaárak emelkedésével kapcsolatos kompenzációról szól” – közölte az iroda.

Az ülésre kivételesen a pozsonyi vár téli lovardájának termeiben kerül sor, mivel a parlament főépületében levő üléstermet jelenleg felújítják. „A szükséges technikai előkészületek miatt a jövő hét végére tűzte ki az ülés időpontját Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke” – áll a közleményben.

A rendkívüli ülés összehívására vonatkozó javaslatot a Smer képviselői és a Tomáš Taraba (frakció nélküli) körül tömörülő képviselők is aláírták. Robert Fico, a Smer elnöke elmondta, 2022-ben és 2023-ban több olyan szociális törvényt fogadtak el, amelyek negatív hatással vannak az önkormányzatok bevételeire, ráadásul az energiaárak is megemelkedtek, de a kormány nem fogadott el kompenzációs intézkedéseket.

Ódor Lajos miniszterelnök közölte, az állami költségvetés lehetőségein belül a kormány hajlandó segíteni az önkormányzatoknak a magas energiaárak kompenzálásával. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormánynak nincsenek erre elkülönített anyagi forrásai, a parlament által elfogadott törvénymódosítások miatt ugyanis elmaradtak a költségvetési bevételek.

Az önkormányzatok képviselői csütörtökön tárgyaltak volna a miniszterelnökkel a kompenzációról, de a találkozó végül elmaradt, amit bírált a megyei önkormányzatok szövetsége (SK8) és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?