Így nézhet ki a kormány járványügyi terve

Így nézhet ki a kormány járványügyi terve
Pozsony |

Egyelőre nem tudni, pontosan milyen szigorításokat tervez a kormány karácsonyra, az azonban már biztos, hogy a „kemény lockdownt” nem ússzuk meg. És az is sejthető már, hogyan néz ki majd az a terv, amely alapján a következő hónapokban tervezik kezelni a járványt.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter e hétre ígért, hétfázisú „szemaforjának” munkaverziója kikerült a sajtóba. A „Covid-automata” elnevezésű mechanizmus, melyet a Denník N mutatott be, akár már a jövő héten életbe léphet. A tervezet országos intézkedésekkel számol, javulás esetén pedig átáll a regionális megközelítésre. Amennyiben már ma érvénybe lépne a terv, a számok alapján egész Szlovákia az úgynevezett fekete sávban, a legkritikusabb fázisban találná magát, mely a legkomolyabb korlátozásokkal jár – legalábbis a munkaváltozatban foglalt határértékek erre utalnak.

Régiós intézkedések csak az első három, a zöld, a sárga és a narancssárga fázisban jöhetnek számításba, a világosvörös, a vörös, a sötétvörös és a fekete fázis országos intézkedésekkel számol. Azt, hogy országos vagy régiós intézkedések érvényesek, három indikátor alapján számolják ki: az új esetek hétnapos átlagából, a kórházban kezelt betegek országos számából és a vírus terjedésének gyorsaságát jelző effektív reprodukciós számból. Ha a három indikátorból kettő meghaladja az országos határértéket, minden intézkedés országos szintűvé válik. Ez a határ 1,1-es reprodukciós számnál és 1500 kórházban kezelt betegnél húzódik, miközben az új esetek hétnapos átlaga nem lépheti át az ezret – a terv kiszivárgott változata eredetileg 750-nel számolt, ám Richard Sulík, az SaS elnöke hétfő este már arról beszélt, hogy a határérték ennél magasabb lesz majd.

A „szemafor” gyorsan vált át szigorúbb sávokba a helyzet romlása esetén, ellenben meglehetősen lassan vált vissza. Ahhoz, hogy nagyobb szigor lépjen érvénybe, elég, ha két indikátor meghaladja az adott határértéket, és a korlátozásokat már a következő hét hétfőjén meghozhatják. Az enyhítéshez mindhárom indikátornak csökkennie kell, és csak az utolsó döntéstől számított két hét letelte után lehet visszaváltani enyhébb fázisra.

A járványügyi helyzet súlyosságának megítélését további indikátorokkal végzik majd, ilyen például a súlyozott napi incidencia, vagy épp az, hogy hány kórházban kezelt beteg esik 100 ezer lakosra. De sokat nyomnak a latban a regionális és kockázati tényezők is, például az, mennyire nehézkes a kontaktuskutatás, hogyan alakulnak a kórházi kapacitások – és ha megérkezik a vakcina, az is, hogy az adott régióban milyen arányban oltatta be magát a lakosság.

Az egyes fázisokra más és más kötelező intézkedések érvényesek, és látszik az is, hogy még nagyon messze vagyunk attól, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba. Nyilvános belterekben és rendezvényeken például a zöld sávban is kötelező lehet a szájmaszk használata, és a családi rendezvények is csak legfeljebb 50 fősek lehetnek. A sárga fázisban pedig már bezárják a főiskolai kollégiumokat, a narancssárgában pedig megtiltják a közterületen történő alkoholfogyasztást.

A vörös és fekete sávok országos intézkedéseket feltételeznek – a fekete fázisban a maszk mindenhol kötelező, kijárási tilalom lép életbe, általános iskolába és óvodába pedig csak a kritikus infrastruktúra területén dolgozó szülők gyerekei járhatnak. A boltok közül csak a létszükségletek kielégítéséhez elengedhetetlenül szükségesek lehetnek nyitva – nem kizárt, hogy ezek a szigorítások várnak ránk hamarosan.

Az éttermek a terv szerint beltereiket csak akkor nyithatják ki, ha a narancssárga fázisban van a szemafor, de ekkor is szigorú létszámkorlátok lesznek életben régiós szinten. Ha a szemafor világosvörösre vagy vörösre vált, már csak a teraszok nyithatnak ki, sötétvörös és fekete sávban pedig csak az ablakos árusítás vagy a kiszállítás lesz engedélyezett.

A terv bemutatott változata egyelőre munkaváltozat, Krajčí a végleges tervezet bemutatását erre a hétre ígérte – a kormány szerdán dönthet róla.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?