Húsz százalék hibás költés

OLAF
Pozsony |

Az Európai Unió tagországai közül Szlovákiában követik el a legtöbb szabálytalanságot az uniós támogatások elköltésénél – derül ki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) friss jelentéséből. Akár 371 millió euró támogatást fizettethetnek vissza a tagállamokkal.

Az Európai Unió pénzügyi érdekeit védő OLAF a 2014 és 2018 közötti időszakban Szlovákiának folyósított fejlesztési és mezőgazdasági támogatásokat vizsgálva 1664 rendellenességet talált. A szabálytalanságok a kifizetett támogatások 19,29 százalékát érintették, ami messze a legmagasabb arány az egész Európai Unióban. Csak összehasonlításképpen: a második legrosszabb mutatóval rendelkező Spanyolországban ez csupán 3,3 százalék, a sorban pedig Románia következik 3,23, és Csehország 2,84 százalékkal, míg az uniós átlag 2 százalék körül mozog. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy Szlovákiában követik el a legtöbb szándékos csalást az uniós támogatásokkal, hiszen a feltárt szabálytalanságok között olyanok is vannak, amelyeket nem szándékosan követtek el, és persze súlyos, korrupciós hátterű ügyek is – ismerte el Ernesto Bianchi, az OLAF egyik nyomozócsoportjának a vezetője.

Ezért aztán azon sem lehet csodálkozni, hogy arányait tekintve Szlovákiának kellene a második legnagyobb összeget visszafizetnie az uniós kasszába. Ville Itälä, az OLAF vezérigazgatója szerint Szlovákia esetében az általa vezetett ügynökség a vizsgált öt év támogatásai közül 16 esetben bukkant olyan szabálytalanságra, amelyek alapján pénzügyi korrekciót, vagyis a támogatások visszafizetését javasolja. A szabálytalanul felhasznált és ezért visszakövetelt pénzek az említett időszak alatt Szlovákiának folyósított kifizetések 2,29 százalékát teszik ki. Ez a második legrosszabb eredmény a tagországok között. A listavezető Magyarország, ahol ez 3,84 százalék. A harmadik helyen, messze leszakadva a spanyolok következnek 0,43 százalékkal.

A pénzügyi korrekcióra vonatkozó ajánlással végződő vizsgálatok számát illetően Románia a listavezető 66 dossziéval, ám ez „csak” a kifizetések 0,40 százalékát érinti. Hogy Szlovákiának és a többi jelzett országnak valóban vissza kell-e fizetnie az uniós kasszába a szóban forgó összeget, az még kérdéses. Az OLAF ugyanis csak ajánlásokat tehet, a végső összegről az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatósága állapodik meg az érintett tagállamokkal.

A szervezet 2018-ban 167 ügyet zárt le, ebből kettőt Szlovákiában. Ha az EB figyelembe veszi javaslatait, akkor 371 millió euró kerülhet vissza az unió költségvetésébe. A legtöbb lezárt ügy – összesen 9 – Magyarországot érinti, 8-8 Görögországot és Lengyelországot. A leggyakoribb csalások a strukturális alapokkal kapcsolatosak.

Egyelőre az sem deríthető ki, hogy Szlovákiában kik követték el a legtöbb rendellenességet, az OLAF éves jelentésében közzétett statisztikák ugyanis nem mennek részletekbe, így nem derül ki, hogy konkrétan milyen ügyekről van szó.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?