Bombafenyegetés miatt kiürítették a Szlovák Műszaki Egyetem épületét

Bombafenyegetés miatt kiürítették a Szlovák Műszaki Egyetem épületét

A rendőrség lezárta a pozsonyi Vazov utcát, miután bombafenyegetés érte a Szlovák Műszaki Egyetemet (STU).

A környéket kiürítették, a szomszédos iskolákban felfüggesztették az oktatást. A helyszínen a városi és az állami rendőrök is jelen vannak, akik jelenleg átkutatják az egyetem épületét.

A StartItUp úgy tudja, a Szlovák Műszaki Egyetemről szóló, fenyegető e-mail-üzenetet a városi rendőrség több címére is elküldték.

A forgalmat elterelik, a rendőrség azt tanácsolja, aki teheti, kerülje el a környéket.

Juraj Rybanský, az egyetem szóvivője megerősítette, hogy bombariadóról van szó, és az egyetem Vazov utca 5 szám alatti épületét érinti, amelyet kiürítettek, a helyszínt a rendőrség ellenőrzi.

A Markíza információi szerint a bár szlovák nyelven írott, de furcsán megfogalmazott üzenetben az Iszlám Államot említik, illetve azt, hogy a küldő iskolai zaklatás áldozata volt. Az e-mail egy gmailes címről érkezett, ellentétben a múlt hetivel, amit több mint 1300 oktatási intézmény kapott, és amit orosz e-mail-címről küldtek szét.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?