Hiába a béremelés, az orvosok továbbra is felmondással fenyegetőznek

Visolajský szerint az orvosok fizetésemelése önmagában nem old meg semmit, a minisztériumnak a rendszerszintű problémákkal is foglalkoznia kellene
Pozsony |

A fizetésemelési javaslat ellenére Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) elnöke állítja, a kormány továbbra sem veszi komolyan a követeléseiket, így nem maradt más hátra, mint a tömeges felmondás.

A hónapokig húzódó tárgyalások után Igor Matovič pénzügyminiszter és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (mindketten OĽaNO) a múlt hét végén bemutatták az orvosok és a mentősök béremelésére vonatkozó javaslatot.

Kapcsolódó cikkünk

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az alapgondolat ugyanaz, mint a nővéreknek kínált ajánlatnál: az alapbér megemelése mellett az orvosok és a mentősök plusz juttatásra számíthatnak a ledolgozott évek száma után is.

A javaslat

Ami az alapbért illeti, az összes kórházban dolgozó egészségügyi alkalmazottnak törvényileg szabályozzák a fizetését. A viszonyítási alapot a két évvel korábbi átlagbér jelenti, a szakképzettségtől függően pedig változnak a szorzók, amelyek alapján a fizetések összegét kiszámolják. A szakvizsga előtt álló orvosok (vagyis az atesztációval nem rendelkezők) jelenleg a két évvel korábbi átlagbér 1,25-szörösét kapják kézhez, ami bruttó 1416 eurónak felel meg. Matovičék viszont azt javasolják, hogy az említett szorzó 1,4-re emelkedjen, aminek köszönhetően az alapfizetésük 2023 januárjától bruttó 1695 euróra emelkedne.

A szakvizsgával rendelkező orvosok alapbére viszont nem emelkedne. Matovič ezt azzal magyarázza, hogy Szlovákiában az ateszált orvosok keresete a szomszédos országokhoz, főként Csehországhoz képest is jónak számít. Ők jelenleg a két évvel korábbi átlagfizetés 2,3-szorosát keresik meg, bruttó 2605 eurót.

A mentősök esetében az átlagbér szorzója 1,05-ről 1,08-ra, a szakosodott mentősök esetében pedig 1,09-ről 1,13-ra emelkedne. Ennek eredményeként jövőre bruttó 1307, illetve 1368 eurót keresnének.

A felsorolt alapbérek mellett az összes említett egészségügyi dolgozó plusz juttatást kapna a szakmai tapasztalatáért. Minden egyes ledolgozott év után az átlagbér 1 százalékával nőne a fizetésük, legfeljebb 20 évig. Így 2023-tól egy 20 éves tapasztalattal rendelkező mentősnek és orvosnak (függetlenül a szakvizsgától) további 242 euró ütné a markát.

 

Tömeges felmondás

Az orvosok béréről elsősorban Peter Visolajský egyeztetett a kormánnyal. A LOZ elnöke már hónapok óta nem tudott dűlőre jutni a miniszterekkel, mivel nemcsak a béremeléssel kapcsolatban vannak követelései. Állítja, az egészségügy olyannyira elhanyagolt állapotban van, hogy a béremelés önmagában nem oldja meg a külföldre vándorló munkaerő problémáit. Nyolc követelést állított össze, amelyben rendszerszintű megoldásokat követelt az egészségügyi minisztériumtól, az oktatástól kezdve a kórházak problémáinak rendezésén át egészen a nővérek fizetéséig. Visolajský követelései mögé beálltak a munkatársai is, elmondása szerint mintegy 3500 orvos hajlandó beadni a felmondását, ha a tárca nem teljesíti az elvárásaikat.

A fizetésemelés bejelentését követően a LOZ vezetője csalódottan nyilatkozott. Elmondta, az egyeztetések már csaknem 10 hónapja zajlanak, és a kormány továbbra is csak a bérezési kérdésekkel foglalkozik, ami önmagában nem oldja meg a rendszerszintű problémákat.

„Innen is szeretném felszólítani a szlovákiai kórházakban dolgozó orvosokat, hogy a felmondásukkal is csatlakozzanak a kormányra gyakorolt nyomáshoz. Más lehetőség nincs”

– fogalmazott Visolajský.

Időhúzás

Később a Facebook-oldalán is közzétett egy bejegyzést, amelyben rámutatott, miért nem működik az egyezkedés a kormánnyal. Mint írta, áprilisban és májusban találkoztak az orvostanhallgatók képzéséért felelős osztály vezetőjével, akivel közölték, a pályakezdő orvosoknak a legtöbb problémája az egyetem elvégzése utáni időszakkal van, amíg a szakvizsgára készülnek fel. Azt követelték, minél előbb reformálják meg a rendszert, hogy megállítsák a fiatal munkaerő elvándorlását. A szakosztály vezetője azt mondta, a tervek kidolgozásához legalább egy öt szakemberből álló csapatra, és mintegy másfél évre van szükség. Az elmúlt hónapokban azonban egyáltalán nem történt előrelépés.

 

Elégedetlenség

A fizetésemeléssel kapcsolatos javaslattal a mentősök sem elégedettek. Lukáš Jurina, a kassai mentősöket képviselő szervezet vezetője elmondta, a Matovičék ajánlata korántsem egyezik azzal, amit ők javasoltak. Úgy véli, azok a mentősök, akik még nem dolgoztak le legalább nyolc évet, a magas infláció miatt a fizetésemelésből szinte semmit sem éreznek meg. Megjegyezte, augusztus 26-ig kaptak időt arra, hogy döntsenek a javaslatról, ezért hamarosan újra tárgyalóasztalhoz ülnek a kormánnyal. Az sem zárta ki, hogy az orvosokhoz hasonlóan ők is a tömeges felmondáshoz folyamodnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?