Heger is fenn akarja tartani a koalíciót, de Sulík eljárását kifogásolja

Eduard Heger

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő igyekszik megoldani a koalíciós válságot és fenntartani a négyes koalíciót, ugyanakkor kifogásai vannak Richard Sulík SaS-elnök eljárásával kapcsolatban. Heger azt követően írt erről a közösségi hálón, hogy Sulík szintén ott nyilvánosságra hozta a kormányfőnek írt levelét.

„Meglepett, hogy azt a személyes levelet, amit ma kaptam Richard Sulíktól a Signal csevegő alkalmazáson, később a közösségi hálón nyilvánosságra hozta” – közölte Heger, és azt is megjegyezte, eredetileg úgy volt, hogy Sulík személyesen adja át a koalíciós szerződés felmondásáról szóló levelet.

Heger szerint Sulík hozzáállása és az a mód, ahogy a koalíciós partnereket a fontos döntésekről tájékoztatja, arról árulkodik, hogy nem akar tárgyalásos úton közös megoldást találni. „Inkább úgy tűnik, idő előtt belekezdett egy politikai kampányba, hogy az SaS jobb választási eredmény érjen el, mint 2020-ban” – tette hozzá a kormányfő.

Heger szerint az SaS tisztességtelenül járt el a koalíciós partnerekkel, és felelőtlenül a választókkal szemben. „Ennek ellenére kormányfőként, és olyan emberként, akinek fontos a demokratikus Szlovákia fejlődése és jövője, igyekezni fogok megoldani ezt a kormányválságot, hogy a négyes koalíció tovább folytathassa” – tette hozzá a kormányfő.

Az SaS a múlt héten felmondta a koalíciós szerződést, az új szerződés kidolgozását augusztus végéig várja, továbbá azt a feltételt szabta, hogy Igor Matovič távozzon a kormányból. Ha ez nem teljesül, az SaS négy minisztere benyújtja a lemondását. Matovič szerint ezzel a liberális párt szeptemberben megbuktatja a kormányt, az SaS szerint viszont ez a lépése nem jelentené sem a kormány bukását, sem a koalíció végét, sem előrehozott választás kiírását.

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke ellenzi a koalíciós szerződés módosítását. Peter Pčolinský, a mozgalom frakcióvezetője kijelentette, ha az SaS kilépne a koalícióból, a Sme rodina nem lenne hajlandó kisebbségi kormányzásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?