Heger: A járványügyi intézkedések meghozatalánál Lengvarskýé a legfőbb szó

Eduard Heger Vladimír Lengvarský
Pozsony |

A járványügyi intézkedések meghozatalakor Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügy-miniszteré a legfőbb szó – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő, aki kiáll a szaktárca vezetője mellett.

„Ha azt gondolják, hogy én a járvánnyal nem is foglalkozom, nagy tévedésben vannak” – állítja Heger, aki nem szeretné a járvány kezelését magára vállalni, hiszen a leginkább kompetens személy ebben az egészségügy-miniszter, aki szakemberekkel és az egész tárcájával együtt dönt az intézkedésekről. „Ugyanakkor más minisztériumaink és reformjaink is vannak, amelyekkel szintén foglalkozni kell, és nem volna szerencsés, ha a miniszterelnök csak egy dologra összpontosítana” – fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy hivatalba lépését követően létrehozta a központi válságstábot, amelyben több minisztérium – például a belügyi, az igazságügyi, a gazdasági és az egészségügyi tárca – szakembereiből áll. Heger elmondása szerint a válságkezelésnek és az erről való kommunikációnak több szintje van, amelyet a belügyminisztérium fog egybe. 

„A legfontosabb játékos” azonban Lengvarský, aki összedolgozik a többi minisztériummal – mondta a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?