Gyászban Kolon és Gímes

busz
Kolon |

Kilenc lakosát gyászolja Kolon, a szerdai tragikus buszbaleset áldozatait. A legfiatalabbak 15, 16 és 17 évesek, a legidősebb 70. Gímesen három fiatal lányért szólnak a harangok, ketten 17 évesek, egy 15 éves volt. 

A koloni áldozatok között van egy házaspár, az apa 42, az anya 40 éves volt, 17 éves lányuk könnyebb sérüléseket szenvedett. A szülők két árvát hagytak maguk után. Ugyancsak koloni a két válságos állapotban lévő sérült is: egy 15 éves fiú, akit súlyos fejsérüléssel szállítottak az érsekújvári kórházba, valamint egy 52 éves nő, akit a nyitrai kórházban ápolnak, egyelőre mélyaltatásban van.

„Mindenki attól fél a faluban, nehogy nőjön az áldozatok száma. Összesen tízen kerültek kórházba a baleset után Kolonból, és talán hárman úszták meg sérülések nélkül a balesetet. Az egyik lány sokkos állapotban gyalogolt haza szerdán, épp most járt itt, hogy a buszban maradt iskolatáskáját hol szerezhetné vissza”

– tudtuk meg Balkó Róbert koloni polgármestertől. 

Minden, az elhagyott tárgyakkal, a rendőrséggel való kapcsolattartással, a lehetséges anyagi támogatással, a holttestek kiadásával vagy a temetések intézésével kapcsolatos kérdésben a helyi községi hivatalban állomásozó válságkezelő stáb szakemberei adnak tanácsot, nyújtanak segítséget az áldozatok hozzátartozóinak és a túlélőknek.

„Aki úgy érzi, hogy szüksége van rá, pszichológussal is beszélhet, de egyelőre nem sokan jönnek. Nagy a döbbenet, a sokk, a gyakorlati teendőket illetően is teljes a bizonytalanság. Szó van például arról, hogy az Arriva közlekedési társaság kártérítést fizet az elhunytak hozzátartozóinak és a sérülteknek, de attól, aki most veszítette el a gyermekét, nem lehet azt várni, hogy nyomtatványokat töltsön ki. A községi hivatal próbál minél több terhet levenni a családok válláról, ezért ma (csütörtökön – a szerk. megj.) délután fél hatra összehívtam a hozzátartozókat, hogy megbeszéljük, mit tehetünk értük” – mondta Balkó Róbert. 

Kolonban biztosan nem közös szertartáson vesznek végső búcsút az áldozatoktól, a polgármester szerint már csak azért sem, mert különböző korú személyekről van szó.

Gímesen, a három fiatal lányt közös szertartáson szeretnék végső nyugalomra helyezni, de Varga Iván polgármester azt mondta, a szülők még nem nyilatkoztak az ügyben. A 32 embert szállító autóbusz gímesi utasai közül információink szerint négyen kerültek kórházba. 

A buszon többnyire fiatalok utaztak, az áldozatok a nyitrai Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, valamint a Párovská utcai gimnázium diákjai voltak. Tegnap mindkét középiskolába pszichológusokat küldött a megyei önkormányzat, hogy segítsenek a diáktársaknak feldolgozni a tragédiát. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?