Gyakoribb, mint hinnénk: zaklatott gyerekkor

Pozsony |

<p>Aránylag gyakran válnak családon belüli erőszak vagy iskolai zaklatás áldozataivá a gyerekek &ndash; derül ki abból a felmérésből, amelyet több mint 600 alapiskolás körében végzett a Náruč polgári társulás.&nbsp;</p>

A gyerekek nyolc százaléka válaszolta, hogy családjukban már megéltek erőszakos viselkedést, verést, kiabálást. „Ezen a téren nem észleltünk jelentős különbséget a városi lányok és fiúk közt, viszont vidéken a fiúk 12, a lányok csupán 3 százaléka tart attól, hogy otthon erőszaknak lesz kitéve” – közölte Mariana Sedliaková, a felmérés vezetője. Ugyanúgy komoly probléma az iskolán belüli erőszak. A fiatalok több mint 95 százaléka válaszolta, hogy már szemtanúja volt osztálytársai zaklatásának, 20 százalékuk pedig saját bőrén is megtapasztalta a zaklatást. Az iskolán belüli erőszak leggyakoribb formája a verbális támadás, a gúnyolódás, a csicskáztatás és a baráti körből való kizárás. „A felmérés célja az volt, hogy kiderítsük, az erőszak milyen formáival kerülnek leggyakrabban kapcsolatba a gyerekek. Egyértelmű, hogy az erőszakos viselkedés komoly problémát jelent az életükben otthon és az iskolában is” – zárta le Sedliaková. (dp, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?