Gorilla-ügy - lemondott Lipšic tanácsadója

Pozsony |

<p>Lemondott posztjáról  Milan Krajniak, aki Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter tanácsadójaként a roma személyek által elkövetett bűncselekmények problémakörével foglalkozott. Az ok: az ő neve is szerepel a titkosszolgálatinak (SIS) tartott Gorilla-aktában.</p>

Krajniak és Lipšic a lemondásról sajtóértekezleten tett bejelentést pénteken. A távozó tanácsadó korábban a Nemzeti vagyonalap (FNM) elnökségi tagja volt (a KDH jelöltjeként). Hangsúlyozta, sohasem hagyta magát megvesztegetni, posztjáról pedig saját elhatározásából mond le.

Milan Krajniak elmondta, az ő neve csak háromszor szerepel az iratokban, míg az SDKÚ-elnök Mikuláš Dzurindáé 44-szer, az SDK volt főpénztárosa, Gabriel Palacka 54-szer, Ivan Mikloš pénzügyminiszter 47-szer, Robert Fico, a Smer-SD elnöke pedig 142-szer. 

A Gorilla-aktában emlegetett Stanislav Janota, a védelmi és a belügyminisztérium felügyelete alá tartozó Szent Mihály Kórház igazgatója ugyancsak megválik tisztségétől. Korábban az FNM-ben viselt tisztséget a KDH jelöltjeként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?