Flašíková-Beňová a malackai kórházzal tárgyalt

Pozsony |

<p>A malackai kórház vezetőségével tárgyalt szerdán Monika Flašíková-Beňová (Smer-SD), Pozsony megye közgyűlésének képviselője, megyeielnök-jelölt és Jozef Ondrejka, Malacka polgármestere. Flašíková-Beňová szerint sikerült elejét venniük, hogy az intézményben októbertől megszűnjön a sürgősségi ügyelet és az elsősegély-szolgálat.&nbsp;</p>

A megyei tulajdonban lévő kórházat egy magáncég bérli, amely jelezte, hogy nem képes finanszírozni az említett két szolgáltatási kört. Éppen ezért egyszer már kaptak támogatást a megyétől, most pedig újabb 3 milliót kérnek. Flašíková-Beňová múlt heti sajtóértekezlete után Frešo azt mondta, szeptember elseje után is biztosítják a szolgáltatásokat, és a támogatásról már a választások utáni, új megyei közgyűlés dönthet. Flašíková-Beňová azt javasolja, hogy a két szolgáltatásra évi legtöbb 400 ezer eurót biztosítson Pozsony megye önkormányzata az eredetileg javasolt egymillió helyett. Mindössze egy évre kötne szerződést az önkormányzat és a kórházat működtető részvénytársaság. Minden egyes, a cégnek átutalt tétel felhasználását független könyvvizsgáló ellenőrizné.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?