Ficóék bevásároltak a szomszédos országokban – tüntetést szerveznek az élelmiszerek drágulása miatt

Robert Fico
Pozsony |

Az ellenzéki Smer az élelmiszerárak növekedése, valamint az Egyesült Államokkal kötendő védelmi szerződés miatt szervez tüntetést szerdára, az elnöki palota elé.

A Smer ellátogatott a szomszédos országokba, hogy bevásároljon az alapvető élelmiszerekből, és azok árait összehasonlítsa. A legkevesebbet Lengyelországban és Magyarországban fizettek, a legtöbbet Csehországban és Ausztriában. Elmondásuk szerint Szlovákia az árakat tekintve a középmezőnyben végzett. 

Robert Fico, a Smer elnöke szerint sem a kormány, sem Zuzana Čaputová államfő nem foglalkozik az emelkedő árak problémájával. 

Richard Takáč, a Smer alelnöke rámutatott, Lengyelország és Magyarország is lépéseket tesz annak érdekében, hogy csökkentsék az élelmiszerek árait. „A mi kormányunk semmit. A mi kormányunk alszik” – mondta. Hozzátette: úgy véli, Samuel Vlčan (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter elég hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy megfékezze a növekvő árakat.

Takáč szerint folytatni kellene az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését, valamint tárgyalásokat kéne kezdeményezni az egyes kereskedelmi láncokkal.

Fico elmondta, ha a kormány javasolná az élelmiszerek áfacsökkentését, a Smer támogatná azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?