Fico ismét a külföldi lapok címlapján – most az államfőt ért támadás miatt

f

A volt miniszterelnök, Robert Fico ismét a külföldi lapok oldalaira került, miután a Smer május elseji ünnepségén Ľuboš Blaha (Smer) arra biztatta a tömeget, hogy vulgarizmusokkal illessék Zuzana Čaputová államfőt.

A politico.eu az Európai Unió országairól beszámoló „Brussels Playbook” hírlevelében írta, hogy Monika Beňová (Smer) európai parlamenti képviselő is részt vett az ünnepségen. Beňová a Politico-nak arról beszélt, hogy a közösségi médián már bocsánatot kért az elnöktől, de azt állította, hogy sem Fico, sem pedig Blaha nem használtak „vulgáris kifejezéseket”.

A Politico megjegyezte, Robert Fico szerdán „újabb problémákra” számíthat, hiszen ezen a napon szavaz a parlament arról, hogy kiadják-e a bűntényekkel gyanúsított politikust a rendőrségnek vagy sem.

A Brussels Playbook című hírlevélre már 2020-ban több, mint 100 ezren iratkoztak fel. A kiadó szerint diplomaták, tisztviselők és más, az európai politikával foglalkozó szakemberek olvassák.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?