Európai szégyenpadon Szlovákia

Pozsony |

Az előző kormány katasztrofális csapást mért Szlovákia versenyképességére. A kedden közzétett versenyképességi toplistán az európai országok közül már csak Horvátországot sikerült leköröznünk, Szlovákia így egyre rosszabb hely a vállalkozók számára.

A svájci IMD (Institute for Management Development) vezetőképző és gazdaságkutató intézet által szerkesztett és Szlovákiában az F. A. Hayek Alapítvány által közzétett nemzetközi, 63 államot összehasonlító elemzés szerint Szlovákia – újabb négy helyet zuhanva – idén már csak az 57. legversenyképesebb ország, szemben a 2016-os 40. helyezéssel. Az európai országok közül ma már csak Horvátországot előzzük meg, és már Ukrajna (55. hely) is lekörözte Szlovákiát. Ilyen rossz eredményt az ország a vállalkozói környezet minőségét tekintve még a gazdasági válság 2008-as kirobbanását követő években sem produkált. Egyébként 2007-ben szerepeltünk a legjobban, amikor a 30. helyre sikerült feltornászni magunkat.

„Szlovákiában a vállalkozókkal szemben továbbra is túl sok adminisztratív kötelességet támasztanak, az elmúlt években nőtt a korrupció mértéke, miközben a munkapiac is rendkívül rugalmatlan”

– nyilatkozta Martin Reguli, az F. A. Hayek Alapítvány elemzője.

A világ legversenyképesebb országai általában az USA és Svájc mellett a skandináv országok, a délkelet-ázsiai államok és Új-Zéland. Idén Szingapúr az első, amelyet Dánia, Svájc, Hollandia, Hongkong, Svédország, Norvégia, Kanada, az Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Államok követ. A visegrádi országok közül Szlovákia az egyetlen, amely az előző évhez képest rontott a besorolásán. Magyarország jelenleg a 47., Lengyelország a 39., Csehország pedig 33. a listán.

Az IMD évente publikált nemzetközi versenyképességi felmérése négy fő területet, a gazdasági teljesítményt, a kormányzati hatékonyságot, az üzleti hatékonyságot és az infrastruktúrát vizsgálja, statisztikai adatok és vállalatvezetők véleménye alapján. A kiadvány rangsorait és az országokra kiterjedő részletes adatbázisát világszerte használják az üzleti élet szereplői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?