Elfogadták: egy kisebbség–egy szavazat

Pozsony |

<p>Bekiabálásokkal tarkított, élénk vita után fogadta el a kormány emberi jogi, nemzeti kisebbségi és nemi egyenlőségi tanácsa a kisebbségi bizottság statútumának módosítását. Ezentúl minden kisebbség csak egy szavazattal bír majd a bizottságban, így a kis kisebbségek még könnyebben leszavazhatják a nagyobbakat.&nbsp;</p>

A tanács civil szférát képviselő tagjai nagyrészt azt javasolták, hogy a tanács halassza el a módosításról szóló szavazást, így ugyanis még nem lépne életbe. Laco Oravec (Milan Šimečka Alapítvány) azt kérte az ülést vezető Tomáš Borec igazságügyi minisztertől, hogy tekintettel a kialakult feszült helyzetre várják meg, amíg a tegnap hiányzó tanácselnök, Miroslav Lajčák párbeszédet kezdeményez az egymás ellen fordult kisebbségek között a témáról. „Afféle puccs zajlott az utóbbi ülésen” – emlékeztetett Oravec. Borec viszont mindvégig a megbízott kormánybiztos, Mária Jedličková álláspontját védte azt állítva, hogy a bizottság törvényes módon döntött az egy kisebbség – egy szavazat elv bevezetéséről. A kisebbségi bizottság agendájának 90%-át olyan témák alkotják, amelyek csak a nagy kisebbségeket érintik, érvelt Petőcz Kálmán, aki kisebbségi szakértőként volt jelen az ülésen. „És most a kicsik fognak dönteni arról, hogy a nagyok jól érzik-e magukat?” – kérdezte. A bizottság törvényesen és transzparensen döntött, ismételgette Jedličková. „Ha olyan transzparens minden, akkor miért nem engedték be a szóban forgó ülésre a kisebbségi szakembert?” – kérdezte Šarlota Pufflerová civil aktivista. Jedličková szerint, nem jelentkezett nála senki ilyen ügyben az ülés előtt. Információink szerint viszont Jedličková a hivatal alkalmazottai előtt ígérte meg Petőcznek, hogy ott lehet a bizottság ülésén. Štefan Chudoba oktatásügyi államtitkár szerint a kisebbségek vitája szerinte csak a pénzről szól. A tanács államigazgatást képviselő tagjai végül leszavazták a civil szféra küldötteit, így a változás életbe léphet. „Szomorú vagyok, mert ha így folytatjuk, legközelebb majd azt fogjuk megszavazni, hogy valamelyik kisebbséget kizárják a bizottságból” – mondta a szavazás után Laco Oravec. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?