Eldőlt az új kormánykoalíció sorsa

pfi
Pozsony |

A Hlas a Smerrel és az SNS-szel folytatja a kormányalakításról szóló tárgyalásokat – jelentette ki Peter Pellegrini (Hlas), pártja egyhangú elnökségi döntésére hivatkozva. A négypárti koalíció lehetősége meghiúsult.

Pellegrini a párt kedd délutáni elnökségi ülését követően bejelentette, a választás győztesével folytatja az egyeztetést a kormánykoalícióról. Hangsúlyozta, a legerősebb lapokat a Smer kapta a választóktól. „Mérlegeltük az összes érvet, a prioritásokat és a lehetőségeket, valamint Szlovákia jelenlegi helyzetét” – tette hozzá a döntést indokolva. Leszögezte, ezentúl nem folytatnak félhivatalos tárgyalásokat más pártok vezetőivel. Kritikával illette Milan Majerskýt, a KDH elnökét, amiért nem mutatott kellő érdeklődést a közös kormány iránt. „Világos volt, hogy a konzervatívok és a liberálisok esetleges szövetsége egy jövőbeli kormányban potenciális konfliktus forrása” – mondta a pártok közötti nyilvános üzengetést bírálva.

Hangsúlyozta, pártja számára nem a miniszterelnöki poszt megszerzése volt a legfontosabb, elsősorban a programprioritások átültetését tartották szem előtt. Pellegrini szerint Zuzana Čaputová államfőt a hét végéig tájékoztatják a tárgyalások eredményéről. A megállapodás részleteiről azonban egyelőre mindhárom párt hallgat, a Hlas elnöke azonban megismételte, két volt kormányfőnek nem szabadna egy kabinetben ülnie. Egyelőre tehát úgy fest, Pellegrini lehet a házelnök, arról azonban, hogy az egyes minisztériumokat miként osztják le a pártok, nem árultak el konkrétumot. Pellegrini szerint nincs értelme húzni az időt, minél előbb fel kell állnia az új kormánynak.  A Smer elnöksége a Hlasszal párhuzamosan ülésezett, miután Robert Fico pártelnök kijelentette, továbbra is a hármas koalíciót preferálják, s mindent megtesz annak érdekében, hogy létrejöjjön a megállapodás.

Michal Šimečka (Progresszív Szlovákia) kijelentette, kritikus a Hlas döntésével szemben, de tiszteletben tartja azt. „Elutasították a tárgyalásokat, mielőtt elkezdődtek volna” – reagált Pellegrini bejelentésére hozzátéve, a kezdetektől Ficóval készült koalíciót kötni, nem is állt szándékában tárgyalni a négyes koalícióról, s most csak kifogásokat keres. Hangsúlyozta, a PS kemény ellenzéki párt lesz, amely óvni és védeni fogja a jogállamiságot és a demokráciát. Branislav Gröhling, az SaS alelnöke a közösségi médiában konstatálta, hogy összeállt a „sötét koalíció”: „Rossz hír Szlovákiának, a kisebbségi jogoknak és az oktatásnak”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?