Egyperces néma felállás, de nem Čisláknak

Pozsony |

<p>Rendhagyó módon, egyperces néma felállással kezdődött a parlamenti mai, Viliam Čislák egészségügyi miniszter leváltása céljából összehívott rendkívüli ülése.&nbsp;</p>

A képviselők a szombaton, október 24-én, 91 éves korában elhunyt Ján Chryzostom Korec bíboros emléke előtt tisztelegtek ily módon. Peter Pellegrini házelnök a tiszteletadást követően emlékeztette képviselőtársait arra is, hogy 1918-ban ezen a napon fogadták el a Szlovák Nemzet Deklarációját. Ezt követően kezdődött meg a vita. Čislák már túlélt egy menesztési kísérletet idén áprilisban. Most negyven képviselő indítványozta a menesztését, a Kereszténydemokrata Mozgalom, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek és a Szabadság és Szolidaritás soraiból. Čislákot most az Általános Egészségbiztosító (VšZP) saját nagynénjével szerződéseket kötő volt vezérigazgatója, Marcel Forrai miatt állították pellengérre.  A Forrai-botrány kirobbanása után A miniszter Miroslav Vaďurát nevezte ki az intézmény élére. Vaďura az igazgatótanács helyettese volt, így az ellenzéki képviselők szerint tudnia kellett arról, mi folyik az intézményben. Korábban a Pozsonyi Egyetemi Kórház igazgatója volt, de 2010-ben, egy előnytelen telekeladási szerződés miatt leváltották.  A rendkívüli ülésre Robert Fico kormányfő is ellátogatott, és kiállt minisztere mellett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?